Egyéb kategória

Őszi gyümölcsös-krémsajtos pizza – nem hagyományos, de isteni

Nem kérdés, hogy a pizzát imádjuk minden formában, de azt is nagyra értékeljük benne, hogy mennyire változatosan készíthető. Ősszel például isteni az idény gyümölcseivel és krémsajttal, gyerekeknek akár édes, natúr változatban, felnőtteknek pedig egy kis kéksajttal, sonkával megbolondítva.

vous - 2018.10.03.
Őszi gyümölcsös-krémsajtos pizza – nem hagyományos, de isteni

Nem mindenki szereti az édes-sós kombinációt, pedig az egyik legizgalmasabb dolog az ízek ellenpontozása egy-egy ételen belül. Nem véletlen a gyümölcsmártás húsok mellé, ahogy a kimondottan édes ketchup népszerűsége sem, és igazi klasszikus a hétvégi asztalokon a húsos fogások mellé kínált kompót is, de sajt mellé is szívesen fogyasztunk gyümölcsöket.

Nem meglepő tehát, hogy pizzán is nagyon jól működik az édes-sós kombináció, ami őszi gyümölcsökkel – körtével, szőlővel, fügével – és egy kis krémsajttal hihetetlen kombináció, de még izgalmasabb egy kis gorgonzolával vagy márványsajttal, húsimádóknak vékonyra szeletelt sonkával felturbózva. Mivel a kisült pizza alapvetően édesebb ízvilágú, gyerekeknek így tuti kedvenc lesz, felnőttek pedig a tálaláskor felturbózhatják maguknak a karakteresebb hozzávalókkal. Egy pohár könnyű borral maga a mennyország!

A hozzávalókat és az elkészítést nézzétek meg ITT!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.