Egyéb kategória

Fekete limonádé, az új csodaital

A black lemonade szó szerint fekete, nagyon egészségesnek tartják, és meghökkentő színe és sok jótékony hatása miatt lett olyan népszerű. A színét az aktív szénnek köszönheti, és elsősorban méregtelenítő és fogyasztó italként ajánlják.

vous - 2018.08.22.
Fekete limonádé, az új csodaital

Vannak, akik igazi varázsitalnak tartják, hiszen csupa egészséges dolog van benne: citromlé, almaecet, juharszirup, no meg persze az aktív szén, amit méregtelenítő, fiatalító hatása miatt kedvelnek, és amit régóta használ az orvostudomány is, vírusos és baktériumok okozta hasmenésre például, illetve ételmérgezésre, mégpedig azért, mert az aktív szén megköti a méreganyagokat, amelyek így egyszerűen és gyorsan ki tudnak ürülni a szervezetből. Nagyon fontos azért azt is tudni, hogy a különféle gyógyszerekben lévő hatóanyagokat is ugyanígy megköti, vagyis aki fontos gyógyszert szed, az mindenképpen egyeztessen az orvosával, mielőtt kipróbálná az aktív szén jótékony hatását, akár ezzel a limonádéval!

Azt sem árt tudni, hogy az aktív szén nem azonos a finom porrá őrölt sima szénnel. Ezt a fajtát leggyakrabban fából és kókuszdió héjából készítik, és nagyon magas hőfokra izzítva aktiválják, beszerzése kimondottan patikából, bioboltból, drogériából ajánlott. Íze nincs, így a vele készülő mókás és meghökkentő fekete limonádé tényleg finom frissítő ital, ráadásul a méregtelenítő szén mellett zsírlebontó almaecetet és C-vitaminban gazdag citromlevet is juttatunk a szervezetbe.

Fekete limonádé

Hozzávalók:

  • 5 dl víz
  • 1 nagyobb citrom
  • 1 evőkanál almaecet
  • 2 evőkanál juharszirup – vagy méz, agavészirup
  • 1 csapott kávéskanál aktív szén
  • ízlés szerint menta vagy citromfű

Az elkészítéshez kattintsatok IDE!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.