Emlékeztek még Kendra Wilkinsonra? Egyike volt Hugh Hefner barátnőinek, még napi reality sorozat is készült Kendra, valamint Holly Madison és Bridget Marquardt kalandjairól a Playboy-villában. Legelőször Kendra Insta-profilja jött velünk szembe (véletlenül), de azt is megmutatjuk, hogyan néz ki, és mit csinál most Holly és Bridget.
A Playboy villa lányai – ez volt a hazánkban is vetített valóságshow címe, amely a három Hef-barátnő mindennapját mutatta be a Playboy-villában. A sorozat 2004-től 2009-ig volt képernyőn, majd a lányok szakítottak Heffel.
Kendra megismerkedett jelenlegi férjével, Bridget pedig máshol vállalt munkát, Holly pedig nem tudta elviselni, hogy még így sem ő az egyetlen nő Hefner életében, így 7 év után ő is elhagyta a villát.
A legnagyobb sztárok, akik szerepeltek a Playboy címlapján
Szeptember 27-én meghalt Hugh Hefner és vele együtt egy korszak is lezárult. A Playboy történelmében már számos híresség került címlapra, ebből mutatunk most párat. Így állítunk emléket Hugh Hefnernek.
Holly azóta egy könyvben mesélt a villában töltött évekről, arról, hogy Hefner hogyan bánt velük valójában – a címe: Lenn, a nyúl üregében. A könyv kiváltotta Kendra nem tetszését, szerinte ugyanis Holly valótlanságot állított benne. A két nő között azóta sem rendeződött a viszony.
De nézzük, mi lett a lányokkal azóta!
Kendra Wilkinson Baskett
Kendra volt az első aki elköltözött a villából, ugyanis rátalált az igaz szerelem. Ne gondoljátok, hogy haraggal vált el egykori partnerétől: Hank Baskett amerikaifutball-játékoshoz a Playboy-villában ment hozzá 2009-ben.
Később Kendra saját reality-vel jelentkezett, amiben már férjével és gyermekeivel, a most 8 éves Hankkel, valamint a 3 éves Alijah Mary-vel szerepelt.
Ilyen cukik együtt!
Bridget Marquardt
Miután Bridget elhagyta a Playboy-villát, egy saját, utazós műsort kapott a Travel Channel képernyőjén, de a világ legszebb tengerpartjait bemutató sorozat csupán egy évadot élt meg. Ezekután saját valóságshow-t szeretett volna indítani, de nem jött össze – pusztán egy pilotot készítettek belőle.
Bridget legutóbbi ismert tevékenysége az Animal Planet csatornán egy állatokkal foglalkozó dokumentumfilm-sorozat. Jelenleg Nicholas Carpenter amerikai filmrendező párja. Nagy lehet a szerelem, ha rávette kedvesét, egy ilyen kezeslábas viselésére.
Egyébként ilyen jól néznek ki együtt
Holly Madison
Holly volt az első számű barátnő, ám ez sem volt elég, ahhoz, hogy Hefner mellett maradjon. Miután rájött, hogy soha nem lehet az egyetlen nő Hefner életében, elköltözött. 2008-ban azt nyilatkozta, nem érdeklik a férfiak, inkább saját karrierjére, és barátaira szeretne koncentrálni. Később ő is megprobálkozott egy saját reality-val, a Holly's World 2 igen sikeres évadot tudhatott magáénak.
A villabeli életről tüskék is maradtak benne bőven, „szét is szórta” azokat: 2015-ben egy könyvet írt a villában töltött évekről.
A Lenn, a nyúl üregében első helyen debütált a New York Times Bestseller-listáján, és egészen három hétig tartotta azt. A könyvben Holly részletesen ír a hálószoba-ceremóniáról, hogy miként kellett kielégíteniük a többi lánnyal Hefnert, hogy nem volt kimenőjük és, hogy gyakorlatilag az egész életüket Heffner irányította. (Holly ezt követően még két bestseller-könyvet adott ki.)
2013-ban hozzáment Pasquale Rotella, amerikai üzletemberhez, akitől két gyermeke született, a most négyéves Rainbow Aurora, és a másfél éves Forest Leonardo Antonio.