Egyéb kategória

Nagyon cuki: ikrek, mégis külön évben születtek

Joaquin és Aitana de Jesus Ontiverosnak 2018. január 27-én kellett volna megszületnie, azonban a csöppségek hamarabb szerették volna látni a világot. Szűk egy hónappal előbb érkezett a kaliforniai ikerpár, akik között 18 perc „korkülönbség” van, na meg egy év. 

vous - 2018.01.03.
Nagyon cuki: ikrek, mégis külön évben születtek

Maria Ontiveros 2017 szilveszterének napján este hét órakor érkezett meg a kaliforniai Delano Regional Medical Centerbe. Pár órával később, 2017. december 31-én 23.58-kor megszületett első gyermeke, majd 18 perccel később a második baba is világra jött, 2018. január 1-jén 0:16 perckor.

Objektum doboz

Ez azt jelenti, hogy a csöppségek hiába ikerpár, születésnapjukat nemcsak külön napon, de egy másik évben is ünneplik. A kórház tájékoztatása szerint az anyuka és a babák is egészségesek.

kéz

„De hát ti nem is hasonlítotok!” – 5 + 1 dolog, amit csak a kétpetéjű ikrek érthetnek

Ha eszetekbe jut az a szó, hogy ikrek, ugye nektek is két megszólalásig hasonlító ember ugrik be? Hát, ki kell hogy ábrándítsalak titeket, mert egyáltalán nem mindig ez a helyzet.

Vegyük csak például a kétpetéjű ikreket!

Címkék: #ikrek #születés
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.