Egyéb kategória

„A viszály sose a gyűlöletről szól, hanem a fájdalomról” – na meg rivalizálásról

Asszonyok, nők, lányok és a folyamatos rivalizálás. Szerintem mindannyian jól ismerjük ezt. Ha nem is saját tapasztalatból, akkor olyan híres női viszályokból, amik sztárok között zajlottak. Az egyik talán legismertebb ilyen háború két ikonikus színészóriás között zajlott, akik bár sok mindenben nagyon hasonlítottak egymásra, mégsem tudtak megférni egymás mellett sem az életben, sem a filmvásznon. A Mi történt Baby Jane-nel? című filmhez pont erre a két nőre, illetve a köztük lévő feszültségre volt szükség. A film pedig – többek között – ennek is köszönheti elképesztő sikerét. A film forgatásáról készült legújabb sorozat pedig legalább akkora sikerre számíthat.

vous - 2017.06.10.
„A viszály sose a gyűlöletről szól, hanem a fájdalomról” – na meg rivalizálásról

Ha imádjátok a sztárparádékat, végigdaráltátok az American Crime Storyt, American Horror Storyt, a Kés/alatt-ot, a Gleet vagy akár a Scream Queenst, melegen ajánlom a májusban indult: Viszály (Feud) című produkciót – amit szintén Ryan Murphynek köszönhetünk.

Hogy mi történt Baby Jane-nel, és hogy mi történt ezzel a két legendával?

A film 1962-ben kasszasiker lett, és öt Oscarra jelölték. A thriller 1917-ben, majd 1935-ben, végül 1962-ben játszódik, egy testvérpár kapcsolatáról és állandó rivalizálásukról. A főszerepet Bette Davis (Jane) és Joan Crawford (Blanche) alakította, akik köztudottan gyűlölték egymást a való életben is. Akkoriban csillaguk – koruk miatt – már leáldozóban volt, ezért kénytelenek voltak együtt bevállalni a filmet, hiszen így, együtt, biztos sikerre számíthattak, na meg persze újabb Oscarra. Ez így is lett! Azonban nem csak erről lett ismert a film, hanem az elképesztő botrányokról is, amik a két filmcsillag között zajlottak.

Bette Davis

Bette Davis (1908–1989)

  • A Broadway színésznője volt, majd 1930-ban felfedezte egy hollywoodi tehetségkutató, aki a hangosfilmekhez keresett színészeket. Ezután leszerződött a Universal Pictureshöz, később pedig a Warnerhez.
  • 20 év alatt a legmegbecsültebb színésznővé vált Hollywoodban.
  • A közönség imádta, mert minden karakterét, legyen az egy hétköznapi nő vagy filmcsillag, ugyanolyan jól hozta a filmvásznon.
  • Megfogadta, hogy soha nem vonul vissza, és így is tett, egészen haláláig.

Robert Aldrich volt a rendező, aki már a kezdetekkor tudta, nem lesz egyszerű a forgatás, de ha a két nő, át tudja ültetni egymás iránti gyűlöletét a karakterükbe, maradandót alkothatnak. A sajtó folyamatosan cikkezett a forgatásról, a vitáikról, és hogy hogyan szívatják egymást megállás nélkül. Ha az egyik tett valamit, a másik tuti rátett még egy lapáttal. Mindent megtettek, hogy a másikat eltapossák, miközben semmi másra nem vágytak, mint a másik elismerésére és tiszteletére.

A viszály sose a gyűlöletről szól, hanem a fájdalomról” – hangzik el a Viszályban.

Volt, hogy a forgatáson – habár csak eljátszania kellett volna Bette-nek, hogy fejbe rúgja Joan-t – valóban fejbe rúgta, és olyan is volt, hogy Joan a ruhája alá súlyokat rejtett – amikor Bette-nek kellett cipelnie őt az egyik jelenetben, és direkt többször is elröhögte magát, hogy minél többször kelljen felvenni a jelenetet – kikészítve ezzel Bette-et.

A békülés még ezek ellenére is összejöhetett volna, ha a rendező, a forgatókönyvíró, a stáb és a sajtó nem szította volna közöttük még inkább a tüzet. De hogy jó film legyen, és a lehető legtöbbet, illetve a lehető legtöbb gyűlöletet tudja a vászonra vinni Bette és Joan, folyamatosan manipulálták őket. Ahogy az imént említettem, meg is lett az eredménye! Mindketten zseniális alakítást nyújtottak, azonban az Oscart csak egyikük vihette el, az, akinek karaktere színesebb, izgalmasabb volt: Bette Davisé, aki a szerep kedvéért még el is csúnyította magát, pedig híresen hiú volt, akárcsak Joan. Az Oscar után a közöttük lévő viszály persze tovább folytatódott.

Forrás:
FX Netrwork / Kurt Iswarienko, nwfilm.org

A filmet mindenképp ajánlom, mert valóban elképesztő alakítást nyújt benne a két hölgy. Az alapsztori szuper, a karakterek zseniálisak, a film kissé nyomasztó, számomra némi Hitchcock-hatás is érezhető benne. Imádtam minden percét!

A teljes filmet a linkre kattintva megnézhetitek!

Joan Crawford

Joan Crawford (1904–1977)

  • Pincérnőként dolgozott, majd táncolni tanult. 1909-től táncosnő szeretett volna lenni. Később Chicagóban, Detroitban és New Yorkban is fellépett.
  • 1925-ben leszerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer.
  • A '30-as évekre pedig már az egyik legkeresettebb színésznővé vált.
  • 1950-ben üzletasszonyként is jeleskedett a Pepsi Colánál.
  • 1960-ban csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.
  • 1968-ban pedig egy könyvet adott ki Joan Crawford filmjei címmel.

A film forgatásáról készült legújabb sorozatot, a Viszályt is legalább ennyire – ha nem jobban – imádom. Amiből ugyan egyelőre csak három rész látható a Fox jóvoltából, de már most nagy izgalommal várom a következő epizódot. A sorozatban akkora nevek szerepelnek, mint Susan Sarandon, aki Bette Davist alakítja, Jessica Lange Joan Crawfordot, de feltűnik még többek között Judy Davis, Alfred Molina, Stanley Tucci, Catherine Zeta-Jones, Kathy Bates és Sarah Paulson is.

Lenyűgöző díszleteket, autókat és ruhakölteményeket láthatunk minden egyes epizódban, amelyek visszarepítenek minket Hollywood aranykorába. Sarandon és Lange pedig olyan elképesztő alakítást nyújtanak, amit talán még Bette Davis és Joan Crawford is elismerne!

Forrás:
FX Netrwork / Kurt Iswarienko
Ajánlott cikkek