Pedig tinédzserként imádtam az össznépi pogramokat, legyen az falunap, búcsú, bármi. Ez akkoriban egyet jelentett azzal, hogy barátokkal összeülünk, rég nem látott ismerősökkel találkozunk. Aztán egy idő után ez átment valami borzalmas közösségi szenvedésbe, ami már annyira nem vonzott. Ráadásul gombamód szaporodni kezdtek a különféle rendezvények, ami valahol jó volt, de egy idő után rém unalmassá vált, merthogy:

Régen volt ezeknek a rendezvényeknek hangulata. Éreztem, hogy most falunapon vagyok, most majális van. Ma mindegyik össznépi ünneplés ugyanolyan. Ugyanazok a zenék, ugyanazok az attrakciók, ugyanaz a kajafelhozatal, sőt, ha megfigyelitek, ugyanazok az arcok járnak ki rájuk. Ez egy idő után elég uncsi, inkább valami újszerűre esik a választásom.

Forrás:

iStock

Tömegnyomor van. Rám lépnek, az intim szférámba könyökölnek, körbevesznek. Vidéken mondjuk még olyan, mintha az egész falu együtt ünnepelne, szegről-végről ismer mindenki mindenkit. De fővárosban ez inkább csak egy összeverődő tömeg, ami elüti az időt valamivel. 

Jó, most lehetek spúr, de azon az áron, esetleg kicsivel többért már jóllakhatok egy nyugis, szép környezetű helyen. A hazajutás-kijutás is külön problémakör ilyenkor, ehelyett sokkal jobb ötlet elhagyni a várost, és kezdeni magunkkal valamit a városhatáron kívül.

Elmehetek piknikezni, múzeumba, de akár egy egész hétvégés kirándulást is leszervezhetek például Boszniába, vagy elmehetek egy workshopra. Mondjuk simán otthon is maradhatok, ha pihenni szeretnék, kiolvashatom a rég kiolvasni vágyott könyvet. Szóval, megannyi más, értelmesebb módja van annak, hogy elüssünk egy hirtelen jött pluszszünnapot.