Egyéb kategória

7 mai trend, amit a Spinédzserek már 20 évvel ezelőtt megjósolt

Nem véletlenül lett az egyik kedvenc filmünk a '90-es évekből a Spinédzserek (Clueless). Cher, Dion meg a többiek már akkor tudták, mi lesz a divat, nemcsak egy szezonnal később, de egészen konkrétan 20 évvel később is. Tele van a film olyan trendekkel, amik még ma is egyformán érvényesek.

vous - 2017.04.08.
7 mai trend, amit a Spinédzserek már 20 évvel ezelőtt megjósolt

A Spinédzserek nekünk egyfajta trendbiblia volt a '90-es években. Mikor néztük, az villant be, hogy „szóval így öltöznek a gazdag amerikai lányok, akik bármit megszerezhetnek maguknak”. Aztán volt, amit meg is próbáltunk utánozni, és olyan is volt, amit már nem mertünk bevállalni. Mindenesetre most így 20 évvel később pontosan olyan hatással van, mint akkor: ugyanúgy tanulhattok belőle, már ha divatról van szó. Tele van olyan trendekkel, amik ma is abszolút aktuálisak.

A térdzokni

A téli térdcsizmák után most az iskoláskorszakot idéző térdzoknik lesznek divatosak.

Objektum doboz

Matchy-matchy

Manapság nem probléma, ha farmert farmerrel, kockásat kockással, és teljesen egyforma mintájú alsót és felsőt viseltek egyszerre. Vagy legyetek teljesen kaotikusak, vagy teljesen összehangoltak.

Objektum doboz

Athleisure

Igen, még mindig. Viseljetek egész nap sportos cuccokat hétköznapi darabokkal kombinálva, és nemcsak kényelmesek lesztek, de divatosak is.

Objektum doboz

Crop top

A hasvillantós felsőket már a '90-es években is másoltuk, most pedig ismét fénykorukat élik. Persze azért csak óvatosan, csajok, nem minden helyzetben előnyös ez.

Objektum doboz

Slip dress

A szuperegyszerű, test vonalát követő spagettipántos ruhákat már Cher is imádta. Ebben a szezonban mondjuk menő pólót vagy pulcsit venni alá, hogy mégse legyetek olyan „meztelenek”.

Objektum doboz

Choker

A choker, azaz a „fojtogatós” nyaklánc idén is trendinek számít, és ha jól megfigyelitek, minden női szereplő viseli legalább egyszer a film során.

Objektum doboz

Könyvtárossikk

A preppy stílus követői végtelen inspirációt találhatnak ebben a moziban.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.