Egyéb kategória

A nap vicce: az új Ronaldo szobornál nevetségesebbet még sosem láttunk

Ronaldónak úgy tűnik, megvan mindene. Hatalmas vagyon, rengeteg kupa, jó kinézet, még egy saját repülőtér is – de mindhiába, mert utóbbi megnyitóján ezzel senki sem foglalkozott. Helyette mindenki a róla készített bronzszobron nevetett. Megértjük, mert mi is!

vous - 2017.03.30.
A nap vicce: az új Ronaldo szobornál nevetségesebbet még sosem láttunk

Amikor szobrot készítenek egy hírességről, a lehetőség mindig adott arra, hogy nagyon rosszul süljön el. Erre pedig láttunk is már példát bőven; legutóbb például Ryan Goslingot sikerült úgy megformázniuk, hogy rá sem ismertünk. De a legújabb Ronaldo szoborhoz képest ez még igazi mesterműnek számít!

A portugál repülőteret épp most nevezték át a focista tiszteletére, és még egy róla mintázott bronzszobrot is kiállítottak az egyik csarnokba. Az eredmény viszont annyira rosszul sikerült, hogy igazából senkit sem érdekelt a nagy ceremónia, mert mindenki ezen röhögött.

Tényleg olyan, mint két tojás…

Forrás:
Twitter.com

A fancsali tekintetből azért elég jól látszik, hogy Ronaldo sincs túlságosan oda a hasonmásáért. És ahogy az már szinte kötelező, néhány órával később el is lepték az internetet a mémek. Egyszerűen imádom őket, meg is mutatom a legjobb reakciókat.

1. Nem is értem, miről beszéltek, srácok. Szerintem a Ronaldo szoborral nincs semmi baj

Objektum doboz

2. Ronaldo tényleg nagyon jól néz ki!

Objektum doboz

3. Új horroralapanyag: Ronaldo bronzarca

Objektum doboz

4. Íme, néhány Ronaldo legjobb pillanataiból. Természetesen no Photoshop

Objektum doboz

5. Valljuk be, Ronaldónak valahogy nincs szerencséje a szobrokkal

Objektum doboz

A focista ugyanis 2014-ben már kapott egy szobrot Madeirán, ennek az arca talán egy fokkal jobban sikerült, de a túl szűk naci azért hagy némi kívánnivalót maga után.

De ezt a bronzszobrot szerintem nem lehet überelni!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.