Egyéb kategória

Lebegő villanykörte és okosfogkefe – ezek voltak 2016 leghihetetlenebb találmányai

Izgalmas belegondolni, hogy mennyit fejlődött a technológia néhány évtized alatt. Hogy amikor még gyerekek voltunk, a videokazetta és a tévé volt a legmodernebb dolog a világon, ma pedig már olyan telefonunk van, amin keresztül a mozijegyünket is megvehetjük. Ilyenkor nehéz elképzelni, hogy van még hova fejlődni, de az idei év legkülönösebb találmányai bizonyítják, hogy mindig vannak újabb ötletek!

vous - 2016.12.21.
Lebegő villanykörte és okosfogkefe – ezek voltak 2016 leghihetetlenebb találmányai

A TIME magazin minden évben összegyűjti, milyen elképesztő találmányokkal gazdagodott a világunk. Ez persze idén sem maradhatott el, és most megmutatjuk az 5 leghihetetlenebb holmit!

1. Lebegő villanykörte

Idén a villanykörtét már nem csak becsavarni lehet, egy vadiúj fejlesztésnek köszönhetően ugyanis képes a levegőben lebegni. És ez nem ügyes bűvésztrükk! A feltaláló az elektromágnesességgel tudta ezt megoldani, a világítóeszköz pedig nemcsak egy helyben áll, hanem akár pörögni is tud.

Objektum doboz

2. Önmegkötő cipőfűző

Egy cipő, ami saját magát köti be; ki az, akinek egyből a Vissza a jövőbe című film jutott eszébe? Ez viszont nem csak filmes trükkökkel valósítható meg, a Nike ugyanis már elkészítette a cipőt, ami egy gombnyomásra megköti a fűzőket!

Objektum doboz

3. Az álomszépítő ébresztőóra

Az ébresztőóra általában pont arról híres, hogy tönkreteszi az álmainkat, de egy új találmány most kicsit megszerettette velünk ezt a tárgyat. Az alábbi óra ugyanis méri a hőmérsékletet, fényerőt, levegőminőséget és páratartalmat, ráadásul figyeli az alvási ciklusokat, így akkor kezd el felébreszteni, amikor a legkevésbé leszel fáradt tőle.

Objektum doboz

4. Okosfogkefe

Nagyon úgy tűnik, hogy ma már mindenből van egy okos verzió, így nem csoda, hogy idén már elkészült az okosfogkefe is. Ez a tárgy 30 másodpercenként vibrálni kezd, jelezve, hogy ideje fordítani a fogkefén és más szögből is mosni a fogakat.

Objektum doboz

5. Érintésmentes hőmérő

Egy kicsi gyerek lázát megmérni nem könnyű feladat, de egy idei találmány segíthet megoldani a problémát. Az érintésmentes lázmérő ugyanis infravörös technológiával méri meg a testhőt, pontosan és ráadásul gyorsan!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.