Egyéb kategória

Ti küldtétek: így ragyogott a különleges szuperhold!

Végre eltelt november 14-e, láthattuk azt a különlegesebbnél is különlegesebb szuperholdat, amely 68 éve fordult elő utoljára. Mi több, nemcsak megnéztük, hanem le is fotóztuk, és tőletek is rengeteg képet kaptunk az égitestről.

vous - 2016.11.15.
Ti küldtétek: így ragyogott a különleges szuperhold!

Tegnap este a legtöbb szem, sőt még talán annál is több telefon egész biztosan a Holdra tapadt. Ugyanis olyan bolygóállás következett be, mely közel 70 éve már nem volt, és legközelebb is csak 18 év múlva fordulhat elő. Arról van szó, hogy éjjel szuperhold volt, és abból is sokkal különlegesebb, mint egyébként, ugyanis a két égitest (Föld, Hold) most sokkal közelebb került egymáshoz. Ennek következtében pedig a Földről a Hold sokkal fényesebbnek és nagyobbnak tűnt, mint a mindennapokban.

hold égi test bolygó

A testetekre is hatással lehetett a szuperhold

Mítoszok ide vagy oda, az biztos, hogy az állatokra jelentős hatással van a szuperhold. A Hello Giggles szerint a rákok is a Holdhoz igazítják tevékenységüket, még akkor is, amikor az nem is látszik. De nemcsak ők, hanem a csikóhalak és a teknősök is a holdciklusok szerint élnek.

A teljes cikket itt találjátok.

Én az Örs vezér téren pillantottam fel először a Holdra, de sajnos csalódnom kellett, ugyanis felhők takarták az egészet, így már el is könyveltem, ezért érdemes volt 68 évet várnom… Haha. Viccet félretéve, később, miután bevásároltam minden szükséges kelléket a vacsorához, hazafelé menet ismét az égre szegeztem a tekintetem, és akkor már nem állt semmi a Hold és közém, maximum a távolság.

Ilyennek láttam én a szuperholdat:

Forrás:
Faragó Adrienn

Azonban mi kíváncsiak voltunk arra, hogy felétek mi a helyzet, nálatok milyen a szuperhold, ezért arra kértünk titeket, hogy fotózzátok le ti is, majd küldjétek el nekünk.

Objektum doboz

Sokan a segítségünkre siettetek, és megmutattátok, felétek mennyire ragyog a Hold, már akinél ragyogott, ugyanis a felhők nem csak Budapesten zavartak bele a képbe.

Volt, akit a felhők sem tántorítottak el a fotózástól:

Forrás:
Kurunczi Viktória

Forrás:
Tóth Mariann

Forrás:
Nemes Nóra

De kit érdekelnek a felhők?

Forrás:
Soltész Petra

Másoknak nagyobb szerencséje akadt, mert tisztán láthatták a szuperholdat:

Forrás:
Balogh Enikő

Forrás:
Harangi Eszter

Forrás:
Barka Andi

És még külföldről, Angliából is gondolt ránk egy kedves olvasónk:

Forrás:
Máté Nikolett

Köszönjük a képeket!

Ajánlott cikkek