Egyéb kategória

Megvan, mi állhat a lábduzzadásotok mögött – így kezeljétek!

Vége a nyárnak, így már egyre kevesebbet kapcsoljuk be a klímát, amely az egyik fő okozója a lábdagadásnak. Azonban még ez után is azt tapasztaljátok, hogy nincs valami rendben a lábaitokkal? Vegyétek végig a listánkat, és kiderül, mi állhat a püffedés hátterében!

vous - 2016.09.30.
Megvan, mi állhat a lábduzzadásotok mögött – így kezeljétek!

Ismerős a szituáció, amikor annyira fájnak és megduzzadnak a lábaitok, hogy azt érzitek, képtelenség beletuszkolni a – máskor tök kényelmes – cipőtökbe?! Ne pánikoljatok, a legtöbb esetben semmi komoly nem áll ennek a hátterében. Itt vannak a leggyakoribb okok, amelyek előidézhetitek ezt a jelenséget. Na meg pár tipp, hogy „visszakapjátok a régi lábaitokat”!

1. Ha egész nap terhelitek a lábaitokat

Ne is csodálkozzatok a lábaitok állapotán, ha egész nap ültök vagy álltok a munkában. Iktassatok be pár percnyi pihenőt, esetleg egy rövid sétát, hazaérve pedig próbáljátok ki ezt a tornát, vagy polcoljátok fel a lábatokat úgy, hogy a szívetek fölött legyen a talpatok. Így aktivizálhatjátok a keringéseteket, és másnap reggelre már nyoma sem lesz a duzzadásnak.

2. Túl szoros a cipő

Hiába a tiétek a legújabb és legdivatosabb cipő, felejtsétek el, ha arra gyanakodtok, hogy attól fújódik fel a lábatok, mint egy lufi. A következő lábbeli-vásárlásnál pedig legyen fontosabb az egészségetek az ízléseteknél. Akár a bokátoknál, akár a lábujjatoknál nyom a cipellő, ilyenkor a lábaitokban folyamatosan korlátozva van a folyadék mozgása, aminek a következményét már pontosan ismeritek. Házi feladat tehát tesztelnetek, hogy ugyanannál a cipőnél dagad-e be a lábatok, és ha igen, mondjatok neki búcsút!

Forrás:
iStock

3. Felszaladt egy kis plusz súly

Ha azóta tapasztaljátok a lábpüffedést, amióta egy kicsit többet mutat a mérleg, ideje rászánni magatokat egy kis diétára vagy mozgásra. Kivételes eset például a terhessség, ha áldott állapotban vagytok, és annak is a harmadik trimeszterében, a duzzadás normálisnak számít, nektek is ajánlott felpócolni a lábatokat.

4. Keringési problémák

Amennyiben eddig egyik pont sem volt rátok igaz, akkor lehet, hogy önmagatokban, pontosabban a belső rendszeretekben van a hiba. Előfordulhat, hogy nem működik rendesen a keringésetek, a vér a lábatoknál felgyülemlik. Ha erre gyanakodtok, keressetek fel egy orvost, mert súlyos következményei is lehetnek az efféle zavaroknak.

Forrás:
Pixabay

5. Valamilyen fertőzés lappang bennetek

Egy bakteriális vagy gombás fertőzés a lábakon (akár a lábujjak között) okozhat kiütést, amely később gyulladásba is torkollhat, így megduzzasztva a lábatokat. Ez esetben is irány az orvos, aki megállapítja a gond okát, tájékoztat az állapototokról, és ha szükséges, felírja a kezeléshez szükséges gyógyszereket.

5 + 1. Lábáztatás több okból is

Ez már nem egy ok lesz a lábduzzadásra, hanem egy tipp annak megszüntetésére. Ugyanis meghazudtolnám magam, ha nem hoznék egy receptet a természet patikájából is. Ideje megismerkednetek a diófalevéllel, melyhez úton-útfélen hozzájuthattok, ha nyitott szemmel jártok.

Gyűjtsetek be belőle egy kisebb adagot, otthon rakjátok egy nagy tálba a leveleket, vagy a tiszta felmosóvödörbe, öntsetek rá forró vizet, és hagyjátok addig ázni, amíg olyannyira ki nem hűl, hogy beletehessétek a lábaitokat. A lábfürdőnek köszönhetően nemcsak a keringéseteket javíthatjátok, hanem felléphettek a fertőzések és sebek ellen is.

Forrás:
Pixabay
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.