Én kislánykoromban rengeteget babáztam, és úgy látom, hogy ez a mai napig nem ment ki a divatból. A rengeteg hercegnő után láttunk már plus-size és néger babát is, most pedig megérkezett a kockalányok álma: a játékfejlesztő Barbie!

2014-ben a Mattel játékgyártó cég egy szerencsétlen lépést tett, amikor kiadta az új Barbie könyvet: Én is lehetek számítástechnikai mérnök! Ugyanis ez a publikálás ahelyett, hogy ösztönözte volna a lányokat, épp az ellenkezője történt. Barbie-nak ugyanis férfisegítségre volt szüksége, hogy a számítógépét vírustalanítsa. Gondolhatjátok, hányan örültek ennek a női mérnök ábrázolásának…
Erre válaszul a cég bocsánatkérésképpen megígérte, hogy minden Barbie-történet inspirálni fogja a lányok fantáziáját és egy erős női képet fog kialakítani bennünk. Szerencsére a Mattel betartotta az ígéretét, hisz a legújabb mérnök Barbie babák már a boltok polcain sorakoznak – írja Hello Giggles.
Úgyhogy mostantól ahelyett, hogy Barbie a pasik segítségére várna, már önálló és eléggé talpraesett ahhoz, hogy egyedül is megoldja a problémáit. Meg tudja kreálni a saját játékait, úgyhogy viszlát, kockapasik, nem kelletek többé!
Nézzétek meg ti is a kocka Barbie-t!
Nektek hogy tetszik ez az új Barbie?