Lélek

A nagy májuskosár-határozó – minden, amit eddig nem tudtatok az egyik legaranyosabb magyar szokásról!

A május eleje tele van ünnepekkel, amelyekhez szép hagyományok és szokások is társulnak. Május elsején van a munka ünnepe, amit országszerte majálisokkal ünnepelnek. Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. De ezen kívül létezik még egy hagyomány, ami május elsejéhez és a szerelmesekhez kötődik, ez pedig a májuskosár ajándékozása.
vous - 2016.04.30.
A nagy májuskosár-határozó – minden, amit eddig nem tudtatok az egyik legaranyosabb magyar szokásról!

Május rögtön ünnepléssel kezdődik, hiszen a majálisok mellett az egyik legfontosabb ünnep is elsejére esik idén, mégpedig az anyák napja. Ezen kívül létezik egy hagyomány, amit kevesen ismernek és még kevesebben tartanak, a májuskosár-ajándékozás. Mivel a szerelemről és a virágokról szól, így megmutatom nektek, hátha kedvet kaptok hozzá!

Heves megyéből származom, és nálunk a mai napig szokás, hogy a párok fiútagja megajándékozza a lányt egy májuskosárral május elsején. Vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nem ismerik ezt a hagyományt, van, ahol pedig csak májusfát állítanak. Itt mindkettő létezik, de a fát általában a kislányos apukák szokták állítani, vagy a barátok.

De mi is az a májuskosár?

Olyan kosarakról van szó, amelyeket díszes öltözékekbe bújtatnak, és valamilyen cserepes virágot tartalmaznak. A hagyomány szerint hortenziát tesznek a kosárba. A kosár átadása a komoly kapcsolatok szimbóluma lett, a kosarat pedig a fiú anyukája és egy női rokon, általában a keresztanya viheti. A lány cserébe ajándékot ad és megvendégeli süteménnyel, italokkal a „kosárhozókat”. Manapság már nem minden esetben van így, viheti a fiú is, de régen ez azt jelentette, hogy a fiú rokonai nem fogadják el lányt.

Amikor megkaptam életem első májuskosarát, egyszerre voltam zavart és izgatott. Egy két lábon járó virágoskosár közeledett felém, ami mögül a barátom keresztanyukája mosolygott ki kedvesen. A sok díszítés és masni mögött végül az anyukáját is megláttam. Hortenzia volt benne, ami azóta a kertben borul virágba minden tavasszal. Akkor még kék virágot kaptam, most már rózsaszín, hogy miért, mindjárt elmagyarázom.

A virágok színei a kapcsolat „fázisára” utalnak. Ezért szokás, hogy kirakják a lányok a kapott kosarat az ablakba, hogy lássák, nekik már van párjuk. Most pedig nézzük a színeket!

Sárga

A sárgás, narancssárgás színekben pompázó kosarakat általában az apukáktól kapják a lányok.

Zöld és kék

Ezek a színek azt jelentik, hogy a kapcsolat még friss, csak kevés ideje járnak együtt.

Rózsaszín, lila

Ha ilyen színű kosarat kap egy lány, akkor ez már komoly kapcsolatra utal.

Fehér

A fehér színű kosár jelenti a házasság közeledtét, általában eljegyzés után szokás ilyen színű kosarat ajándékozni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.