Egyéb kategória

Sztárokkal pattannak motorra a Pető Intézet tanulói

Emlékezetes tanévkezdésben lesz részük a Pető Intézet tanulóinak és az ott gyógyuló gyerekeknek, akikhez sztárok látogatnak el, hogy együtt motorozzanak velük.
vous - 2015.09.02.
Sztárokkal pattannak motorra a Pető Intézet tanulói

2015. szeptember 3-án, 14.00 órától motorra ülve nyitják meg az új tanévet a Pető Intézetben. Ám nem egy átlagos, unalmas évnyitó lesz, hanem motoros felvonulással kezdik meg a tanulást az intézményben. Sőt, az eseményre nemcsak szuper járgányok, hanem sztárok is érkeznek majd. A rendezvényen ott lesz: Gergely István, Hajas László, Harsányi Levente, Kovács István (Kokó), Luszkó, Müller Attila, Sipos Imre, Szabó Győző, Szűcs Sándor, Tóth Sándor, Zsidró Tamás, Szujó Zoltán, Talmácsi Gábor és Varga Viktor.

Ráadásul lesznek épített trike-ok, chopperek, túramotorok, sőt az intézeten belül megrendezett motorvezetési szimulátorokon zajló versenyek is. A 8 km-es motoros felvonulás a Pető intézettől indul, és nagyjából harminc percig fog tartani.

Ám az érdeklődőket egyéb programokkal is várja a Pető Intézet. Azoknak a gyerekeknek, akik nem tudnak vagy nem akarnak a felvonuláson részt venni, az intézmény udvarán különböző ügyességi játékokkal, vezetéstechnikai szimulátorokkal, mini Hungaroring-pályával, ügyességi játékokkal, arcfestéssel és lufihajtogató bohóccal teszik vidámabbá az iskolakezdést.

Nézzétek csak meg, milyen szuper hangulatban telt tavaly is a motoros évnyitó:

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.