Világ

Nézzétek csak, mennyit változtak a Harry Potter-szereplők!

Harry, Hermione és Ron, rájuk mindmáig emlékszünk a varázsvilágból, de ne felejtsük el a Roxfort más tehetséges varázslóit sem. Vajon velük mi a helyzet mostanság? 
vous - 2015.07.28.
Nézzétek csak, mennyit változtak a Harry Potter-szereplők!

Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy fel tudna-e sorolni néhány szereplőt a Harry Potterből, akkor csak úgy záporoznának egymás után a nevek. Elsősorban nyilván a főszereplőké, de azért ne feledkezzünk meg a mellékszereplőkről sem, akikre mindmáig emlékszünk érdekes vagy éppen nevetséges karakterük miatt. Kiválasztottam néhány mellékszereplőt, nézzétek meg ti is, hogyan festettek a filmben és hogyan néznek ki most.

Neville Longbottom (Matthew Lewis)

Nem is csoda, hogy vele kezdem a sort, mivel a mi kis Neville-ünk ment át a legnagyobb változáson. Amilyen csúnyácska és szerencsétlen figurát alakított a filmekben, na, hát pontosan az ellenkezője vált belőle felnőttkorára. Nemcsak a fogait tetette rendbe, hanem egész jól kigyúrta magát. (Az Instagramján is van fotó bőven.) Matthew amúgy dolgozik is, nem csak gyúr: a Me Before You című romantikus drámában kapott szerepet – 2016-ban újra láthatjuk a moziban.

Az Attitude melegmagazin kedvéért ledobta a ruháit

Padma Patil (Afshan Azad)

Mindenki emlékszik az indiai ikerpárra, Padmára és testvérére, Parvatira, akik a negyedik részben tűntek fel, bár nem ismerhettük meg igazán a karaktereket. De az nektek is biztosan beugrik, hogy a karácsonyi bálon Padma és Ron táncoltak egymással; ugyan ki felejtené el azt a borzalmas talárt, amit Ron kapott?! Ne ferdítsünk, tényleg borzasztó volt…
Afshan Azad, aki szintén elég aktívan használja az Instagramot, színésznőként keresi a kenyerét., de hogy pontosan mit csinál és miben játszik, arra az iMDb sem tudja a választ.

Cho Chang (Katie Leung)

Cho a fekete hajú kislány, akit nem mindegyik részben láthattunk, de arra a pillanatra biztosan emlékeztek, amikor Harryvel megcsókolták egymást a fagyöngy alatt. Az a jelenet lavórért kiálltott.
Katie Leung (Instagram)  a Royal Conservatoire of Scotland színjátszó képzésére járt. A Harry Potter után minisorozatokban szerepelt.

Fleur Delacour (Clémence Poésy)

Szőke hajú, kék szemű francia leányzó, aki első pillanatra rabul ejtette Ront. A Beauxbatons Mágusakadémia növendéke, akit leginkább a negyedik részben láthatunk. Tehetséges boszorkány, annyi szent.
A Harry Potter forgatási évében szerepelt a Gossip Girlben, az Erőszakikban (jaj!) és folyamatosan vannak munkái. 

Luna Lovegood (Evanna Lynch)

A Roxfort tanulói csak Lüke Lunának csúfolták, amiért kicsit más, mint a többiek. Olyan dolgokban hisz, amikben senki más, aki épeszűnek vallja magát. Kis különc, ami már az öltözködésén is látszik, de ez miért is lenne baj?
Az ír színésznő imádja a macskákat, de nem ez az oka, hogy kezd egyre inkább befutni.  A színésznő több lábon áll. A Harry Potterben kapott szerepet arra használta leginkább, hogy megmutassa a fiatal lányoknak, milyen is egy egészséges tinilány testalkata, és mennyire szerethetővé válhat egy lány. A színésznő ugyanis anorexiás volt 11 évesen és két évig kezelték a betegséggel. A Harry Potter-filmekhez számtalan kiegészítőt is készített, divatékszerek tervezésével is foglalkozott.

Hisztis Mirtill (Shirley Henderson)

Ugyan ki nem emlékezne az állandóan síró, pityogó Hisztis Mirtillre? Igaz, hogy elég volt csak a hangját meghallani, és már kiszaladtunk a világból, de azért azt tegyük hozzá, hogy elég sokszor segítette ki Harryt és barátait.
Shirley Henderson számára csak egy epizód volt a Harry Potter, aki az 1990-es évek kultfilmjében, a Trainspottingból sokkal többeknek ismert, hát még a Bridget Jones naplójából. Ja, igen: 49 éves.

Ginny Weasley (Bonnie Wright)

A legifjabb Weasley gyermek, amilyen keveset szerepelt az első részekben, a végére már egész fontos szereplőjévé vált a történetnek. Harry feleségeként sok irigylője akadhatott, nem is csodálom…
Eleinte nem nagyon foglalkoztatták a sorozat után, de 2015-ben négy filmen is dolgozik a 24 éves színésznő, aki egy ideig a modellszakmába is belekóstolt. Hamarosan sokat találkozunk vele a mozikban. 

Dean Thomas (Alfred Enoch)

Ha most nagyon mélyen kéne kutatnom az emlékeimben, akkor sem tudnék felidézni egy olyan emlékezetes percet sem, amit a drága Dean Thomas okozott volna. Emlékszem, hogy hallottam a nevét a filmben, és arra is emlékszem, hogy néz ki, de inkább lessük meg, hogyan fest most!
Alfred Enoch brit srácként nemrég megkapta egy amerikai tévésorozatban kapott szerepet. Egy amerikait alakít és a helyszín és Amerikában van. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?  2014 egyik legjobban sikerült sorozata volt.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?