Az 5 legszebb ruha a vörös szőnyegről 2018-ban
Idén sem múlt el az év vörös szőnyeges események nélkül. Mi rajongunk azokért a pillanatokért, amikor sminkesek, fodrászok, divattervezők, stylistok dolgoznak azon, hogy egy-egy világsztárt még gyönyörűbbé varázsoljanak. Az 5 kedvenc szettünk következik 2018-ból.
5 dolog, amit nem tudtatok J.Lo legendás, sokat sejtető, zöld Versace-ruhájáról
Jennifer Lopez 2000-ben viselte azt az elöl veszélyesen nyitott ruhát, amely meghatározta a következő érát a vörös szőnyeges divatban. Az énekesnő ezzel a ruhával beírta magát a divattörténet nagykönyvébe. Mit kell tudni erről a sokat megmutató darabról? Összegyűjtöttünk 5 dolgot.
Megint megmutatta Jennifer Aniston a közönségnek, hogy igazán bomba formában van: csak úgy ragyogott a vörös szőnyegen a legújabb filmje, a Dumplin bemutatóján. A filmben Aniston egy szellemes texasi énekesnőt alakít, a lányát pedig Danielle Macdonald játssza majd. A páros a premieren találkozott újra a forgatás óta.
Kedvenc filmsztárjaink nagy része már gyerekként komoly szerepeket játszhatott, részt vehetett a bemutatókon, díjátadókon, és felvonulhatott a vörös szőnyegen. Lássuk a kilencvenes évek gyerek- és tinisztárjait, milyen szerelésekben jelentek meg az eseményeken.
Megtörtént végre az, amire már sok rajongó várt régóta: Katy Perry és Orlando Bloom egy párként jelent meg a nyivánosság előtt a Global Ocean Gálán Monacoban. A pár 2016 óta van együtt, egy jótékonysági eseményen találkoztak. Majd rájöttek, hogy felettébb szimpatikusak egymásnak, ennek pedig már két éve!
Emmy-gála 2018: Hófehérbe borult a vörös szőnyeg
A vörös szönyeges trendek kicsit lassabban változnak, mint a hétköznapi divatra vonatkozó irányvonalak. Úgy tűnik, a testszínű árnyalatok és a meztelen ruha után a fehér ruha lesz a sláger. Legalábbis a 70. Emmy-gála vörös szőnyege erre enged következtetni.
Átadták a Creative Arts Emmy Awards díjakat. A tévés gálán sokan keltettek feltűnést, de a vörös szőnyeg királyai egyértelműen a Queer Eye több mint átalakító műsor sztárjai voltak.
Szeptember 9-ig tart a Velencei Filmfesztivál, ami azt jelenti, hogy hozzuk a szebbnél szebb fotókat és ruhákat a vörös szőnyegről.