Csütörtök este, egy nyüzsgő belvárosi étteremben várok Kátyára. Ha nem néztem volna az ajtó felé, akkor is megéreztem volna az érkezését. Bár már tíz óra, ő mégis rengeteg energiával, kapkodva siet az asztalunkhoz, és már mesél is, kérdeznem sem kell. Salátát rendel, majd egyet az előttem látott koktélból, közben leveszi a fekete kardigánját és persze mosolyog. Folyamatosan.