tévé

„A bulizós időszakom véget ért, amikor Ákos belépett az életembe” – Interjú Iszak Esztivel
vous - 2015.07.27.
Iszak Eszti sosem unatkozik. A nyáron a VIVA stúdiója mellett a fesztiválok helyszínén készít riportokat, folyamatosan forgatja a Tükröm, tükröm című műsorának újabb epizódjait, emellett szigorúan betartja a heti edzéstervet, és persze próbál időt szakítani barátaira és vőlegényére, Dobrády Ákosra.
VOUS-játék – Ki mondta kedvenc sorozataink első mondatát?
vous - 2015.06.15.
Sorozatok első mondatai? Szerintem már az első részekre sem emlékeztek. De azért azt pontosan tudjátok, mit mondott a pasitok 3 éve és 5 hónapja este 7 után 4 perccel. Nyugi, ez minden nőnél így működik. Rengeteg sorozat van, amikről akkor is hallottatok, ha utáltátok őket. De tuti, hogy nektek is volt egy favoritotok az itt felsoroltak közül! És hogy mik voltak az elsőként elhangzott sorok? Visszanéztem. Játsszunk egyet: kitalálod-e, melyiket ki mondta?