Hisztek a reinkarnációban? Úgy érzitek már sokszor születtetek újjá? Találtunk egy könnyed listát, amelyet végigolvasva - ÁLLÍTÓLAG - meggyőződhettek arról, hogy az öreg lelkek közé tartoztok. Az ismertetőjelek következnek. (Azért ne vegyétek olyan komolyan!)
Kapaszkodjatok! Van egy egészen rossz hírük: ha a '90-es években születtetek, nem vagytok már annyira fiatalok, mint amennyire annak gondoljátok magatokat!
Ha a '90-es években voltatok gyerekek, akkor ti nagyon szerencsések vagytok. Szerencsések vagyunk, hiszen mi még tudjuk, milyen volt internet nélkül, viszont akkor is elég törpék voltunk, amikor „világi” lett a net. Ez többek között azt is jelenti, hogy mi bizony „már benne vagyunk a korban”. Ez persze azért egy elég erős túlzás, de állítom, nekünk volt a legjobb gyerekkorunk. Többek között az alábbiak miatt!
Nem tudom, ti hogy vagyok vele, de én ilyenkor nyáron, főleg a kánikulában semmilyen sminket nem bírok elviselni magamon, egyszerűen úgy érzem, hogy lefolyik rólam, így nyáron csak akkor sminkelek, ha szórakozni megyek, vagy valamilyen különleges eseményre. De nemsokára eljön az ősz, amikor újra a szemceruzához nyúlok.