Lindsay Lohan azzal sokkolta a rajongóit, hogy egészen vad videót tett fel Instagramjára. A színésznő Oroszországban – vagy Franciaországban tartózkodott éppen, amikor egy buliból hazafelé menet kiszúrt egy hajléktalan családot, akikről azt gondolta, szíriai menekültek.
Augusztusban röppent szárnyra a hír, hogy A szépség és a szörnyeteg után A kis hableány lehet a következő remake. Sőt, az akkori infók szerint már az is megvolt, ki készíti a film új zenéjét, azóta viszont semmi infó a dologról. A napokban aztán egy színésznő érdekes posztot tett ki Instára, ami felveti a kérdést: vajon ő jó választás lenne a szerepre?
Elképzelhető, hogy az egyik legcsajosabb kedvenc filmünknek érkezik a folytatása, ugyanis Lindsay Lohan a Bajos csajok következő részéről beszélt.
Pár hete Lindsay Lohan szakításától hangos a külföldi sajtó, több erőszakkal fűtött történet is napvilágott látott a párról. A kedélyek továbbra sem csitulnak, pláne, hogy előkerült néhány kép a milliárdos férfiról, aki épp erőszakoskodik az amerikai színésznővel.
Alig szakított a párjával Lindsay Lohan, mégis olyan hírek röppentek fel, hogy kisbabát vár. Apja szerint a lánya sms-ben közölte vele a gólyahírt.