Arról biztosan hallottatok már, hogy a színek képesek befolyásolni hangulatotokat, az egyes színek mögött azonban ennél is több rejlik. Ma már létező fogalom a színterápia és a színpszichológia, mely a színek élettani hatását vizsgálja, és ez által gyógyít.
Sok sok színt láttunk már rajta- és kevés mintát. DE az biztos, hogy a finom árnyalatok elegáns megjelenést kölcsönöznek, miközben kiegyensúlyozottnak, megbízhatóbbnak tűnik az, aki viseli. És persze kicsit gyengébbnek, mint amennyire gyenge az illető. Ám Katalin hercegnének nem kell erősebbnek tűnnie, mint amilyen erőt pozíciója biztosít számára.
Még rágondolni is szomorú, milyen lenne az ismert világ színek nélkül. Egyáltalán lenne színtelen világ? Hiszen minden, amit a szemünk érzékel, az színes. A fehér is, a szürke is szín. Vagyis a félelem nem csak a színek teljes hiányától lehet, de attól is, ha hirtelen megszűnne a színek gazdagsága és többé nem látnánk mást csak szürkét.