Összeszedtem azokat a kommenteket, amelyek rosszul közelítettek a témához. A cél nem a kommentelők kritizálása, csupán csak általános kritika a hasonló, káros gondolkozás felett. Nem baj, hogy most még így gondolkodtok, csak legközelebb gondoljátok át az érintettek helyzetét jobban, a magyarázatok fényében.

„De megb*sznám azt a rúzsos kis szádat!” – az utcai zaklatás mindenkit érint, itt az ideje, hogy beszéljünk róla!

Van egy dolog, ami iszonyatosan dühít. Amiből elegem van, de mégis tehetetlennek érzem magam. Az utcai zaklatás gyakorlatilag a mindennapjaink része, és az, ahogy a többség az ilyen incidensekről gondolkozik, nagyon nincs rendben – úgyhogy ha megengeditek, kicsit rendet tennék a fejekben!

Viola cikkét ide kattintva olvashatjátok.

Sajnos még mindig sokan nyúlnak ahhoz az érvhez, hogy aki sortot, szoknyát vesz fel, ne adj' isten, kilátszik a dekoltázsa, az megérdemli, hogy rátaláljanak a zaklatók, mert azok a nők olyanok. 

Az elmúlt kb. 3 hónapban divat volt a picsagatya, és csodálkozunk hogy sok a perverz? A legtöbb lány (nem nő) hírből sem ismeri az erkölcsöt. 

Ez kőkemény áldozathibáztatás, amit elég fájó olvasni nőként nőtől (lánytól). Több sebből vérzik ugyanis a mondat, illetve amit sugallni akar.

Nem. Nem az. Azok a nők, akik szeretnek szoknyát hordani, csinosabban öltözködni, nem könnyűvérű nőcskék. Én speciel szeretek szoknyát is hordani, ennek ellenére világéletemben monogám alkat voltam. Ám még így sem gondoltam ítélkezően azokra a nőkre, akik nyitott kapcsolatban éltek, vagy több pasival volt dolguk, mint például nekem. Ideje túllépni azon, hogy aszerint ítéljünk meg embereket, hogy hány emberrel, milyen gyakran szexelnek.

Nem, ami azt illeti, ez nem igaz. A testetek a tiétek. Csak az érhet hozzá, az kezdeményezhet intim érintést, aktust, kapcsolatot, akinek megengeditek. Ez mindenkire igaz.

Forrás:

iStock

Tévedés. A zaklatók télen is nyomulnak, márpedig télen a nagykabát mindent elrejt. Engem például először gyerekként talált meg a zaklató, gyerekruhákban, másik két alkalommal nem volt rajtam szoknya, sem smink, emellett pedig akkora karikáim voltak a szemem alatt, mint a Mariana-árok.

Gyakori és visszatérő érvelés volt, hogy mindenkinek meg kéne tudnia védeni magát, és egyébként is, miért érdekel, hogy mit reagálnak/gondolnak rólunk mások, miközben épp megvédjük magunkat?

Onnantól kezdve, hogy megtapasztaljuk az efféle kellemetlenségeket, igenis miénk a felelősség, hogy mindent megtegyünk a saját védelmünk érdekében. 
És aki azon aggódik, hogy mit gondolnak a körülötte levők arról, ahogy reagál, az egyszerűen csak menthetetlen.

vagy

Meg is érdemli az, aki hagyja magát.

Ezzel az a baj – az áldozathibáztatáson túl –, hogy nem vagyunk egyformák. Nem véletlenül fogalmazott Wirth Judit úgy, hogy el kell fogadni, ha valaki nem megy bele a konfliktusba, és kihátrál a helyzetből. Alapvetően konfliktushelyzetben ösztönből cselekszünk. Van, aki lefagy, van, aki ordítani kezd, van, aki agresszív lesz, és tettlegességig is elmegy. Ezt nehéz szabályozni. Tehát, ha valaki lefagy, és nem tud reagálni, az nem feltétlenül azért van, mert menthetetlen, hanem mert ez a zsigeri reakciója. A nők egy része, ahogy a kommentelők közül többen is leírták, tudja, hogy mit kellene tennie, de nem képes rá.

…csak az ember sokszor annyira ledöbben, hogy lefagy, és még arrébb menni sincs ereje.

Márpedig, ha valaki lefagy, kire számítson, ha nem a környezet segítségére? Ezért nem mindegy, hogyan gondolkodunk a zaklatásról, illetve hogy kire passzoljuk át a felelősséget. A felelősség mindenkié. Ráadásul, még ha ki is áll magáért valaki, az nem jelenti azt, hogy lelkileg nem viseli meg az eset. Mondom, különbözőek vagyunk, különböző érzékenységű lélekkel. Az, hogy ti zsigerből felpofozzátok az illetőt, nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen helyénvaló megoldás, vagy hogy más is ilyen könnyen kezeli a helyzetet.

Forrás:

Depositphotos, Wikipedia

Erre jó példa annak a kommentelőnek a története, aki elmesélte, hogy felrángatta a férfit a helyéről, kidobta a fülkéből, ám utána egyáltalán nem könnyebbült meg.

Felrángattam a helyéről és kilökdöstem a kupéból, miközben mindenféle perverz disznónak elmondtam. Egy hölgy ezután áthívott egy másik fülkébe. Később elsírtam magam. 

Sokan kritikaként fogalmazták meg – és ez is áldozathibáztatás –, hogy miért kell foglalkozni mások véleményével, miért kell vacillálni azon, hogy hogyan lépjünk fel, és egyáltalán felléphetünk-e. Ha saját magamból indulok ki, egészen egyszerűen azért, mert amíg nem éltek át ilyen helyzetet, addig nincsen rá bevett stratégiátok. Ez egy új helyzet, új érzéssel, amit nem tudtok biztosan hová tenni. Ráadásul egyszerűen nem hiszitek el, hogy ez tényleg az, aminek tűnik.

Kiss László-ügy: ami még az erőszak tényénél is szörnyűbb

Nem kell sokat agyalni azon, hogy mi a szörnyű a nemi erőszakban. Az elmúlt napokban elmondták már nálam okosabbak is, hogy az erőszak nem vad és kontrollálhatatlan libidóról, hanem a hatalomról és jogosultságérzetről szól, és nem legitimálja semmi: nemhogy a rövid szoknya vagy a belépés az elkövető lakásába, de még a házasságlevél sem. Van azonban valami, ami talán még az erőszaknál is rémisztőbb.

Olvassátok el ezt a témába vágó cikket is!

Szintén jó példa erre az a történet, amikor az egyik olvasónk furcsán érezte magát a mellette lévő férfitől, és az anyukájának szólt a benne lappangó érzésekről. Számára jó minta volt az, hogy az anyukája lekezelte a helyzetet.

Azóta megtanultam, hogyha problémát érzünk, az valós, és nem az számít, mit szólnak mások, hanem hogy mi mit érzünk.

A top kedvencem pedig az a hozzáállás, hogy teljesen átlagos dolog a 4-es, 6-oson szembesülni vadidegenek péniszével.

Amúgy meg elég álszent dolog egy felnőtt nőnek kiakadni egy férfipéniszen. Nem hiszem, hogy nem látott már legalább egyet életében. 

Nos, valóban, láttam péniszt már életemben, de ez olyan dolog, hogy van, akiét szívesen látom, van, akiét pedig nem. Mint ahogyan szívesen szeretkezem azzal, akit szeretek, de nem lenne jó élmény, ha vadidegen kezdeményezne velem nemi aktust. Szóval, nem azzal van bajom, hogy péniszt látok, hanem hogy kiét látom, és mit akar csinálni vele az én személyem, testem felhasználásával.

A „A legtöbb lány (nem nő) hírből sem ismeri az erkölcsöt” – tehát megérdemli a zaklatókat? bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Forrás:

Megyesi Juci

Reméljük, az érettségizők időben odaérnek a történelemérettségire! 

Bosszankodásmentes utazást kívánunk!

UPDATE: Már ismét teljes vonalon jár az M3-as metró! 

A Szép reggelt! Nem jár az M3-as metró! bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Hosszú szombati nap, tele egyetemi előadásokkal. Sötét van már, mire lerogyok a villamos egyik ülésére. Próbálom lecsendesíteni az agyamban zsongó rengeteg információt, ami aznap zúdult rám, de csak rakoncátlanul ugrálnak az agyféltekéim között. Néha érzem, hogy a szemben ülő személy térde a térdemhez ér, ilyenkor arrébb teszem a lábam, fel se nézek, nem nagy ügy, agyalok tovább.

Kapok egy intenzívebb lökést, ettől kigyullad a piros lámpa a fejemben. Felnézek, egy férfi ül velem szemben, mereven néz. Nem tudom hová tenni a dolgot, ekkor nézek körül, és látom, hogy nincsen olyan nagy tömeg.

Aztán kiszúrom, hogy mozog az ölénél a kabát, a keze eltűnik a ruharétegek alatt. Kicsit hihetetlenkedve pislogok, hogy ez megtörténik, majd hidegen ránézek, felhúzott szemöldökkel, felállok, és otthagyom.

Rohanós napom van, a villamosok tele vannak, a sokadikra férek fel. Ezért se neheztelek annyira azért, hogy egy férfi teljesen rám dől hátulról, mert valószínűleg neki sincs helye. A következő megállónál azonban alig száll le valaki, és akkor válik nyilvánvalóvá, hogy a pasasnak volt helye bőven.

Elpirosodok a dühtől, távolabb állok tőle, amennyire tudok, de a férfi kapaszkodás közben is felém hajol, próbál hozzám érni, mintegy véletlenül, mintha a villamos hibája lenne. Érdekes módon mindenki más olyan egyenesen áll, mint a cövek. Én is stabilan kapaszkodom, és egyre kínosabbá válik, hogy nem tudok hová menekülni. Közben elkapom egy öreg néni békaszerű arcán a kaján vigyort, ahogy levágja a szitut.

Nem tudom, kit osszak ki előbb: a pasit vagy az öreglányt, de csak gondolatban üvöltök a dühtől, mert a kétségek elveszik a hangom:

• Mi van, ha félreértelmezem?
• Mi van, ha senki nem áll mellém?
• Mi van, ha hülyének néznek?
• Mi van, ha ő letagadja? (Hiszen az öreglánynak is vicces a dolog.)

Végül ahogy megáll a villamos, oldalba taszítom a pasast a könyökömmel, miközben felém hajol megint, és leszállok. Valahol az utolsó ajtónál szállok fel ismét.

Mert ez egyáltalán nincs rendben, hogy kisajátítják a testem, az én jóváhagyásom nélkül. Nincsen rendben az sem, hogy nem tudom nyugodtan megvédeni magam, mert nem vagyok benne biztos, hogy a környezetem mellém fog állni.

Forrás:

Depositphotos, Wikipedia

Ha azt hinnétek, csak én vagyok olyan szerencsétlen, aki háromszor belefut egy zaklatóba, akkor olvasgassatok bele ezekbe a névtelen történetekbe, amelyek arról tanúskodnak, hogy az egy életre jutó három alkalom még szerencsés esetnek minősül. Sok nő él át napi szinten hasonló szexuális zaklatást, ezek nagy része pedig a BKK járművein történik meg.

A nők nagy része dühösnek, megalázottnak és emellett tehetetlennek érzi magát ezekben a helyzetekben.

Könnyű azt mondani, hogy védjük meg magunkat, miközben a társadalom sem áll készen arra, hogy ténylegesen problémának lássa ezeket a szituációkat. Sőt, továbbmegyek, gyakran mi nők sem vagyunk biztosak abban, hogyan védjük meg magunkat, egyáltalán jogosan tesszük-e. (Te jó ég, és nekem ezt tényleg le kellett írnom.)

Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa lényegre törően elmagyarázta nekem, mi az oka annak, hogy tehetetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy megint alánk nyúltak a buszon, vagy éppen ránk nézve rántja egy férfi a pélót.

„Elvileg ugyanazokat a védekezési megoldásokat használhatnánk ezekben a helyzetekben, mint amit férfiként tudnánk csinálni. Érdekes azonban, hogy

ha egy nő határozottan lép fel egy szexuális zaklatóval szemben, akkor szokás furcsán, vagy akár elítélően tekinteni rá, őt tekinteni agresszívnek.

Egyesek szerint maga a zaklatás, a zaklatva levés normális része a női létnek, és ellentmond a 'női princípiumnak', ha egy nő ezt nem tudja kedvesen elfogadni. Arra meg már végképp nem illik rámutatni, hogy az áldozattól nem véletlenül (hanem mert nő) van elvéve a zaklatással szembeni jogos felháborodás érzése, a zaklatóval szembeni határozott fellépés lehetősége, és az, hogy ebben joggal várjon támogatást a környezettől. Ez a gender-szocializáció torz kettős mércéje.”

Judit szerint a zaklatásnak, éppen úgy, mint a nők elleni erőszak többi formájának, van társadalmi beágyazottsága: minél erősebb a kettős mérce, annál nagyon biztonságban érezhetik magukat a zaklatók. Éppen ezért fontos a kívülállók szerepe a védelemben.

„Először is a kívülállókat biztatnám arra, hogy ne legyenek passzívak ők maguk sem, hanem támogatóak a zaklatás elszenvedőjével. Ha például egy nő határozottan fellép egy zaklatóval szemben, biztosítsák támogatásukról, ahogy csak tudják.”

Emellett a járművet üzemeltető vállalatok is szerepet vállalhatnának a zaklatásmentes utazás biztosításában:

• megrendelhetnek rövid képzést a munkavállalók számára, hogy ők mit tehetnek, ha a járművükön ilyesmit tapasztalnak
• kihelyezhetnek tájékoztató anyagokat, plakátokat – fokozottan figyelve arra, hogy ne essenek bele az áldozathibáztatás csapdájába, ne a zaklatások elszenvedőit tegyék felelőssé a hatékony fellépésért

„De megb*sznám azt a rúzsos kis szádat!” – az utcai zaklatás mindenkit érint, itt az ideje, hogy beszéljünk róla!

Van egy dolog, ami iszonyatosan dühít. Amiből elegem van, de mégis tehetetlennek érzem magam. Az utcai zaklatás gyakorlatilag a mindennapjaink része, és az, ahogy a többség az ilyen incidensekről gondolkozik, nagyon nincs rendben – úgyhogy ha megengeditek, kicsit rendet tennék a fejekben!

Viola cikkét ide kattintva olvashatjátok.

Judit szerint fontos leszögezni, hogy egyetlen nőnek sem kötelessége, senkitől sem elvárható, hogy az ilyen alakokat mindenáron leleplezze, vagy hősiesen fellépjen ellene.

„A magyar valóság az, hogy a környezet sem nem különösebben támogató, sem nem különösebben aktív. Egy ilyen közegben

minden nőnek joga van ahhoz, hogy eldöntse: mennyi konfrontációt vállal be a zaklatójával – és sajnos néha a többi utassal – szemben.

Jó, ha tudjátok, hogy működhet, ha feltűnésmentesen arrébb húzódtok az elkövetőtől, vagy ha jelentőségteljesen ránéztek. Vannak proaktívabb védekezések is, például hangosan rászólhattok, hogy azonnal vegye le a kezét rólatok, és az is hatásos, ha határozottan le is lökitek a kezét magatokról.

Az úgynevezett „mutogatósokkal” szemben beválhat, ha messzebbről hangosan rászóltok, köznevetség tárgyává teszitek, vagy egyszerűen unott arccal vagy egyenesen undorral bámuljátok.

Kemény kérdés, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az esetek kiskorúakkal is előfordulhatnak.

Judit szerint fontos, hogy beszéljetek velük, ugyanis kár ezt a beszélgetést elodázni azzal az érvvel, hogy megijed a gyerek. Sokkal fontosabb, hogy olyan eszközöket, megküzdési stratégiákat adjatok a kezükbe, amivel kezelni tudja majd a helyzetet, ha belekerül.

„A gyerekekkel lehet és kell beszélgetni a személyes határok (beleértve persze a testhatárokat) sérthetetlenségéről, arról, hogy a felnőttek egyáltalán nem mind jó fejek, megbízhatóak és biztonságosak.

Meg lehet tanítani nekik, hogy szabad segítséget kérni, és érezze a támogatást is a részetekről, hogy beszélni merjen az őt ért zaklatásról, tudja, hogy nem őt fogják hibáztatni.

A NANE Egyesületnek és a PATENT Egyesületnek vannak iskolai foglalkozásai, amelyek ezeket a kérdéseket járják körül, és az elsősorban fiatalok számára írt Csak okosan! című könyv egyik fejezete a szülőknek nyújt segítséget abban, hogyan tudják jól támogatni a gyerekeiket hasonló helyzetekben és az ilyesmire való felkészülésben.

A Velem szemben ül a villamoson, kiszúrom, hogy mozog az ölénél a kabát bejegyzés először Vous-én jelent meg.

„Hülye ribanc, menj már arrébb!” – így viselkedik egy intelligens ember reggel a tömegközlekedésen

Szívügyemnek érzem a közlekedési kultúra fejlesztését. Talán azért, mert kisiskoláskorom óta használom a fővárosi tömegközlekedést, így minden álszentség nélkül kijelenthetem, hogy tudok egy s mást a budapesti utazásról. Ismét kérnék valamit!

A cikk folytatása ITT következik.

Kertvárosból járok a városba, így a tömeghez hozzá vagyok szokva, az nem zavar. Felszállok a tömött buszra, minimum, hogy a táskámat magam elé veszem, több okból is. (Azt senki ne kérje tőlem, hogy tegyem a földre.) Szóval tömött busz, már-már én is alig férek fel, de azért ha egyet jobbra tipeg mindenki, még pár utastársammal felférünk – így is lett.  

Megszámoltam, négy, azaz 4 különböző busz áll meg abban a megállóban, amihez érkeztünk. Már kinyitni is nehéz az ajtókat, hiszen meg kell mozdulni a heringpartiban, hogy kinyíljon, mindegy, kinyílt. Csávóka szállna fel, konstatálja, hogy egy légy sem férne már fel, erre ő megindult, és lökött egyet a tömegen, hogy felférjen.

Valahogy így!

Durrant az agyam:

Ha ennyire sürgős, akkor jöjjön! 

Leszálltam, inkább várok egy következő buszt, de nem fogom megenni más haját, nem akarom idegen emberek kabátját még közelebbről szagolni. Okos enged elven inkább elkerültem, hogy az Örsön már az idegosztály emberei várjanak.

Aha, csakhogy az okost általában megszólják, ahogy tették velem is. A már említett úriember nem hagyta szó nélkül hősies tettemet, mikor leszáltam (én és a táskám), nyilván jóval több hely lett. Annyi, hogy a pasas még a nagy arcával együtt is kényelmesen elférjen:

Mit pattogsz, cica? Van még egy csomó hely!

Szó nélkül vigyorogtam rá, hogy ennyire okos volt, és magamban kívántam neki nagyon szép napot. 

Kedves BKK-ellenőrök! Legyenek kedvesek ellenőrizzék a bérletemet!

Tömegközlekedéses sztorija mindenkinek van, jó és rossz egyaránt. A jegyellenőr a legtöbb esetben sajnos nem egy hálás munka, ezt a cikket sem fogják kiragasztani az öltözőbe.

Kérni szeretnék valamit!

Elhiszem, hogy mindenki siet és stresszes reggelente, de nem Volán-buszt várunk, ami csak óránként közlekedik. 8:00-ra járok az irodába, és a kis „kitérőmmel” is 7:53-ra már a kávémat ittam az asztalomnál és kezdtem el pötyizni ezt a cikket. 

Szépen megkérek mindenkit, hogy induljon el időben, és ha látja, hogy már nem fér fel a buszra, metróra, villamosra, inkább várjon egy másikat, a saját és mások idegrendszerét is kíméli így!

A Közlekedéskultúra-fejlesztés V. fejezet: ha látod, hogy nem férsz fel a buszra, nem szállsz fel, OKÉ?! bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy hasonló témát választ Peti, tavaly ugyanis CAF-villamosnak öltözött, ami szintén nagyon szuperül sikerült.

Persze ahogy azt valószínűleg ti is sejtitek, egy ilyen ötlet megvalósításához nem kevés időre és munkára is szükség van.

„Tökéletes másolatot kellett csinálnom, minden apró részlettel, egy sötétkék pulcsira. Irattartó fólia, filc stb., fel van rá varrva. Peti mindenben részt vett, korrigált, diktálta a végállomásokat, és az ablaktörlőt ő rajzolta.”

Ez ám a csapatmunka! Peti testvére, Andris is szívesen bújt jelmezbe, és egy biztos: ő a legtündéribb rendőr, akit valaha is láttunk!

A Ezt a farsangi jelmezt látnotok kell! Egy magyar kisfiú Ikarus busznak öltözött bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Szipogni cikibb, mint zsebkendőt kérni – fújjatok orrot a villamoson is!

Meguntuk! Elegünk lett, hogy szipogások közepette járunk be a szerkesztőségbe! Szóval, kedves szipogó idegenek, kérjetek tőlünk zsebkendőt, adni fogunk!

A cikk folytatásáért IDE kattintsatok!

Nagyszerű – gondoltam magamban, ugyanis a közelben se posta, se kisbolt, ahol akár egyetlen jegyet is tudnék venni. Szóval hazamentem, és reméltem, hogy másnapra megjavítják.

Nem tették, és bevallom, én lennék a világ legrosszabb bliccelője. Ilyenkor számomra mindenki gyanús, mindenki ellenőr, és még 3 megállót is végigstresszelnék, úgyhogy sosem szoktam így utazni. Épp ezért gondoltam, hogy bár ritkán találkoztam eddig ezen a járaton ellenőrrel, inkább a buszon veszek jegyet a sofőrtől.

Abba nem mennék bele, hogy egyes BKK-dolgozók viselkedését nem a „kedves” jelzővel lehetne leírni, de annyit hozzátennék, hogy a sofőr igyekezett úgy tenni, mintha ott se lennék. Még a kopogás után is. Amikor végre rájött, hogy nem fogok arrébb menni, jegyet szeretnék, hatalmas unalommal az arcán közölte, hogy nem is biztos, hogy van nála. Ezt követően aztán nekem szegezte a kérdést: mivel fizetek? Ugyebár a jegy a buszon 450 Ft, és nálam egy papír ezres volt. Erre ő továbbra sem a kedves stílusában közölte, hogy csak apróval fizethetek nála, papírpénzből nem tud visszaadni. És itt kissé mérges lettem, mert oké, hogy 10.000 Ft-ból nem tudnak visszaadni, na de 1000-ből?

Forrás:

Wikipédia / Volánbusz

És persze ez magával hozza a kérdést is: ha valaki venne jegyet, de az automata rossz, a sofőrnél meg nincs jegy, esetleg nem tud visszaadni, mit lehet tenni? Ha ezek után ott maradok a buszon, és jön egy ellenőr, megbüntethet jogosan? A kérdés nem hagyott nyugodni, így közvetlenül a BKK-tól kérdeztem meg, mi a teendő ilyen esetben.

„Amennyiben utasunk a rendkívüli hideg miatt nem működő jegykiadó automata mellett egyik alternatív jegyvásárlási lehetőséggel sem tudott élni, és pótdíjazásra került sor, akkor jelezze panaszát ügyfélszolgálatunk felé a körülmények részletes leírásával (jegyvásárlási kísérlet időpontja, helyszíne, automata azonosítója, pótdíjazás helye, időpontja), mely alapján utólagos vizsgálat keretében, indokolt esetben, méltányos elbírálást biztosítunk.”

Ez történik, ha felszálltok valamelyik budapesti metróra

Most, hogy rendszeresen, mindennap utazom a metrón, mikor pedig már végigpörgettem a Facebookot és megnéztem az összes cicás videót az Instán, elteszem a telefonomat, és nézelődöm. Ilyenkor egy csomó érdekes dologot látok, tapasztalok. 

A cikket IDE kattintva olvashatjátok tovább.

Tehát ha az automata nem működik, első körben fotózzátok le, jegyezzetek fel minden részletet, és ha megbüntetnek, írjatok panaszt a BKK-nak. Ha ők úgy ítélik meg, hogy ez elfogadható indok, lehet, hogy elengedik a fizetést. LEHET! A BKK egyébként a levelében arra is kitért, hogy ha nincs jegyünk vagy bérletünk, nem is kezdhetjük meg az utazást; az, hogy a felszállás helyén nincs lehetőség jegyet venni, nem mentesít a pótdíjfizetés alól.

A Az automata rossz, a sofőrnél meg nincs jegy – megbüntethetnek így az ellenőrök? Megkérdeztük! bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Tarlós István főpolgármester beadott egy javaslatot ezzel kapcsolatban, amit ma el is fogadtak, és a Főpolgármesteri Hivatal már ki is adta a közleményt. Vagyis, ma 16 órától a szmogriadó lefújásáig ingyen használhatják a budapesti tömegközlekedést azok, akik felmutatják a forgalmi engedélyüket, és ebben a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy egyáltalán nem tartalmaz ilyen kódot az okmány.

A Ma 16 órától ingyenes a tömegközlekedés Budapesten az autósoknak bejegyzés először Vous-én jelent meg.

A Deák Ferenc tér és Újpest-Központ között keressétek az M3-as jelzésű buszokat, míg az Árpád híd és a Deák Ferenc tér vonalán az M3A jelzést figyeljétek!

Hétvégi karbantartás az M3-as vonalán

Forrás:

BKK

A változásokkal kapcsolatos további információt keressétek a BKK oldalán!

A VOUS bringás KRESZ-tesztje – Profiként tekersz, vagy még bringára sem szállhatnál?

Biztosak vagytok benne, hogy kenitek-vágjátok a bringás KRESZ-t? Mielőtt nyeregbe pattannátok, tegyétek próbára magatokat a VOUS tesztjével!

A teszt kitöltéséhez kattintsatok IDE! Belejöttetek a tesztelésbe? Nézzétek meg, mennyire vagytok otthon az autóvezetést illetően. A nagy VOUS-KRESZ-tesztet ITT találjátok!

A Épp útnak indultok? Figyeljetek oda, pótlóbusz jár a 3-as metró helyett a hétvégén! bejegyzés először Vous-én jelent meg.

FIGYELEM!

– A 47-es és a 49-es villamos ismét a teljes vonalon közlekedik.

A heves esőzés miatt:

– Az M3-as metró a Nagyvárad tér állomáson nem áll meg, a Határ úttól állomáspótló jár.

– A H5-ös HÉV a Batthyány tér és a Szentlélek tér között nem jár.

– A H6-os HÉV a Közvágóhíd H és Pesterzsébet között nem jár. A kimaradó szakaszon a 23-as, az 54-es és az 55-ös autóbusz jár.

– A Sikló nem üzemel.

– A 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár a Jászai Mari tér és a Széll Kálmán tér M között.

– A 14-es villamos helyett a Lehel tér M és a Lehel utca/Róbert Károly körút között pótlóbusz jár.

– A 18-as villamos a Döbrentei tér és az Újbuda-központ M között nem jár.

– A 19-es villamos nem jár.

– A 61-es villamos helyett a Széll Kálmán tér M és a Budagyöngye között a 22-es, 102-es, 155-ös, 156-os, 222-es autóbusszal lehet utazni. A Széll Kálmán tér M és a Móricz Zsigmond körtér között pedig a 139-es és a 253-as busz jár.

– Az 59-es villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár.

– A 24-es, az 51-es és az 52-es villamos nem jár.

– A 60-as villamos helyett a 21-es autóbusszal utazhatnak.

– Az 50-es villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár.

– Az 1-es villamos helyett pótlóbusz jár a Népliget és a Közvágóhíd H között.

– A 2-es villamos nem jár a Közvágóhíd H és a Boráros tér H között, helyette a 23-as és az 55-ös busszal utazhatnak.

– A 3-as villamos csak a Gubacsi út és az Örs vezér tere között közlekedik.

– A 62A villamos csak a Kőbányai út 21. és az Örs vezér tere között közlekedik.

– A 69-es villamos csak az Erdőkerülő utca és Rákospalota MÁV telep között jár.

– A 70-es, a 78-as trolibusz és a 75-ös trolibusz nem jár.

A Áll a tömegközlekedés! – Ezeket a járatokat érinti a vihar bejegyzés először Vous-én jelent meg.