Egyéb kategória

Vádat emelt az olasz rendőrség a veronai buszbaleset sofőrje ellen – friss információk

A január 20-i veronai buszbalesetben 16-an vesztették életüket, köztük 11 fiatalkorú, egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. Közöljük a legfrissebbb információkat a tragédiáról.

vous - 2017.01.31.
Vádat emelt az olasz rendőrség a veronai buszbaleset sofőrje ellen – friss információk

DNS-ük alapján január 30-án befejeződött az összes áldozat azonosítása. Köztük volt az a két ember, akit rokonaik nem tudtak felismerni – a rendőrség közleménye szerint – szörnyű állapotuk miatt.

Szijjártó Péter külügyminiszter arról számolt be, hogy mindkét jelenleg Olaszországban kezelt súlyos sérült állapota javul. Ha ez így marad, várhatóan két hét–1 hónap múlva hazaszállíthatják a sérülteket.

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 aktuális csatorna esti híradójában azt is elmondta, hogy előreláthatólag pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét.

A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten hétfő délután elhagyták az intézményt – mondta. Azokról a sérültekről van szó, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, másikuk csuklótörést szenvedett – MTI.

Friss információk:

  • Hétfőn kiderült, hogy a jelenleg a veronai kórházban kezelt két súlyos sérült közül az egyik maga a busz sofőrje – ANSA olasz hírügynökség.
  • Kedden érkezett a hír, hogy a sofőr ellen figyelmetlen vezetés miatt vádat emelt az olasz rendőrség – The Local.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.