Fuss, család, fuss – Lipőkék

Forrás:

Tv2

Gergő és Roland is olyan külső sérüléseket szereztek, hogy esélyük nem volt győzedelmeskedni Buchingerék felett, akik ezzel a győzelmükkel a harmadik hét biztos versenyzői. A szerdai csata sem tűnik kevésbé izgalmasnak, az egyre nagyobb terhelés kihozza a versenyzőkből mindazt, ami eddig rejtve maradt.

fuss,család, fuss 7.nap

Forrás:

Tv2

Bencsikéknél sem csitulnak a kedélyek, Katikáról pedig kiderül, napok óta sérült lábbal versenyzett, csak éppen erről senkinek nem szólt. Amikor azonban a lakókocsiban a nap végén rosszul lesz, fia mentőt hív hozzá. Hogy ez mennyire befolyásolja a további versenyt, az az esti adásból kiderül.

A Fuss, család, fuss! Lipőkék a saját fejük után mennek, de mi sül ki a nap végére? bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Ha nem emlékeztek, hogy bármibe is beütöttétek volna magatokat, nincs semmilyen egészségügyi problémátok, akkor a szakértők szerint az alábbiak a leggyakoribb bűnösök a véraláfutások kapcsán:

• C-vitamin hiány
• Gyógyszer mellékhatás
• A bőr szövetének károsodása (például dohányzás, túlzott napozás következtében)
• Az évek múlásával a bőrötök elvékonyodhat, elveszítheti bizonyos védőrétegét, ami megvédi a sérülésektől.
• Ha éveken át nem védekeztek a nap ellen, gyengülhet a véredények fala és a bőrszövet, ami lila foltokhoz vezethet.

Forrás:

unsplash

A Így előzzétek meg a véraláfutásokat, kék-zöld foltokat! bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Korábbi információk szerint 26 halottja volt a balesetnek, de ezt a későbbiekben a védelmi minisztérium módosította. A legfrissebb hírek szerint 16-an súlyosan megsérültek, és rajtuk kívül még 7 személyt kellett kórházba szállítani, halálesetről egyelőre nem tudni. Úgy tudni, hogy a szörnyű időjárási körülmények okozták a balesetet, leszállás közben a gép pedig három részre szakadt szét.

A Lezuhant egy repülő Szibériában, többen is súlyosan megsérültek bejegyzés először Vous-én jelent meg.

Családjuk, környezetük a „múltjuk” ismeretében nem szívesen fogadja vissza őket. Nincs hova menniük. Tizenéves, reményvesztett aggastyánok. Háborús kamaszveteránok, gyógyíthatatlan lelki sérülésekkel.

A ’90-es évek közepén a fiaim éppen gyerekkatonakorúak voltak. A legnagyobb tíz év körüli, a legkisebb is betöltötte már a hetet. Játszottak háborúsdit sokat. Azt se szerettem, de engedtem, ha vadultak. Kieresztették a gőzt, szétcsapkodták az ellenséget.

Képzeletben folyt a vér, géppuskasortűzzel kaszabolták az ellent vagy játékból egymást. Hol az egyik esett el a háborúban, hol a másik. Sokáig azért nem bírtam, sértette anyai szívem a látvány, ahogy elhasaltak a porban, mozdulatlanná dermedtek vagy jajgattak „fájdalmasan”, ugráltak egy lábon, mert a másikat ugye levitte a puskagolyó.

A békésebb játékokat preferáltam volna, de néha engedtem, hogy játékból egymás torkának essenek. Akkoriban alig hallottam még a gyerekkatonákról, mégis volt bennem ellenállás. Nem véletlenül. A gyermekagresszió parttalansága és hevessége, kontrollálatlansága rémületes tud lenni még játék közben is.

Nem csak kisfiúkat rabolnak és ölnek, a lányok sincsenek biztonságban. Bárkire rá lehet kényszeríteni a gyilkolást (akár felnőttre is), csak elég durván kell vele bánni. Megerőszakolni, félig agyonverni, félholtra éheztetni, az őrülésig szomjaztatni. Egy tányér leves vagy a következő, halálos erejű rúgás elkerülése kellő motiváció a gyilkolásra. Ha mégis marad ellenállás, a kellő mennyiségben adagolt drog megteszi a hatását.

Életben maradnak ugyan a gyilkolásra kényszerített, kiképzett gyerekkatonák, mégis „halottak” – kínzással, drogokkal mossák át az agyukat, míg végül eltűnik az eredeti személyiségük, semmi nem marad abból az emberből, akik valaha voltak. Ez az igazi zombiapokalipszis – élőhalott gyerekek kalasnyikovval, bozótvágóval a kezükben.

Miért kellenek gyerekek?

A válasz egyszerű: olcsóbb az eltartásuk. A harcban kevésbé tartja őket vissza morális gát, könnyebb befolyásolni őket, alkalmazkodóbbak, nehezebben mérik fel tetteik következményét és súlyát, valamint a kiképzésük is könnyebb: megfélemlíthetőbbek, továbbá a családjuktól elszakított, érzelmileg kisemmizett (sokszor ismerőseik meggyilkolására kényszerített) gyerekek számára a hadsereg lesz az „otthon”. A valahova tartozás igénye a csapatlojalitást erősíti bennük. A senki földjére került, elrabolt gyerekek számára egy idő után szinte minden mindegy. Ölnek vagy őket ölik meg. Ennek a világnak semmi köze a mi gyerekneveléssel kapcsolatos aggodalmainkhoz.

Forrás:

Wikipedia, iStock

Oroma Fiona, Schumicky Lilla, Szilasi Ildikó közös könyve, A háború gyermekei 2008-ban jelent meg, és az 1998-ban kirobbant kelet-kongói fegyveres konfliktusban felhasznált gyerekkatonák történeteit meséli el. A konfliktusban, ahol több mint ötmillió ember veszítette életét, a kormányerők, valamint a lázadó csapatok is használtak gyerekkorú katonákat.

Egy 2003-as becslés szerint csak a Kongói Demokratikus Köztársaságban közel 30.000 fiú- és lánygyermek vett részt aktívan az összecsapásokban. Az elrabolt lányok nem csak harcra kellettek: katonafeleségekké kényszerítették őket, a katonák szexuális szükségleteit „enyhítették” jelenlétükkel. Tíz év körüli lányokat erőszakoltak meg, tíz év körüli kislányok váltak anyává, vagy haltak bele az erőszakba, a szülésekbe, a nélkülözésbe, a verésekbe. Vagy harcoltak és elestek gyerekkel a hátukon, kezükben puskával.

Az interjúkötet jobbára egykori gyerekkatona-lányokkal folytatott beszélgetéseket közöl. Nem szépít, változtatás nélkül adja tovább azt, amit a fiatalok elmesélnek. Borzalmas történetek elevenen szétszaggatott, szétvagdosott kislányokról, csoportos erőszakról, apró kislányok megerőszakolásáról, gyerekterhességekről, segítség nélküli, föld alatti tömlöcökben lezajlott szülésekről. Felnőttbűnökről. A könyvből nem idézünk szó szerint, de néhány történetet megosztunk veletek.

Grace csak 13 éves volt, amikor a nagymamája kunyhójából a lázadók elrabolták. Pár nap múlva már egy „parancsnok” felesége volt, aki „természetesen” megerőszakolta. Kiképzésre hajtották őket. Aki panaszkodni mert, megölték. Aki gyenge volt, hasmenése lett, megölték. Aki szökni akart, megölték. Grace túlélte, de terhes lett a „férjétől”, háromszor is. Végigharcolta a várandósság hónapjait, harcok között szülte meg a gyerekeket. Megsebesült, majd sikerült megszöknie. Vitte magával a gyerekeit is. Egy rehabilitációs központban lelt segítséget. Soha nem járt iskolába, nincs képesítése, nem ért semmihez, csak a gyilkoláshoz. A gyermekei adnak erőt ahhoz, hogy tovább éljen.

Vicky kilencéves volt, amikor elrabolták édesanyja mellől. Az anyukáját félig agyonverték, 12 éves unokatestvérét a szeme láttára megerőszakolták. Megtörésük érdekében naponta megverték őket. Botokkal, bozótvágóval ütlegelték a gyerekeket. Célzottan: talpra, hasra, torokra kapták az ütéseket: fájjon minél jobban. Aki sírt, annál erősebben ütötték.

Két lány megpróbált elszökni. Elkapták őket, és elevenen feldarabolták a kislányokat egy bozótvágóval. Levágták a kezüket, a lábukat. A következő nap újabb szökés történt. Megint elkapták a próbálkozó gyerekeket. Az egyiket a katonák megpróbálták széttépni. Szó szerint szétmarcangolták, majd a gyerekek közül néhányat (Vickyt is) arra kényszerítették, hogy húzzák be a bozótosba a megcsonkított, de még élő társaikat és fejszével „fejezzék be a munkát”. Vicky a mai napig nem tud húst enni. Túl sok vért látott, túl sok vér tapad a kezéhez. Őt is férjhez kényszerítették, többször is. Megerőszakolták, kislánya a fogság alatt született. Nyolc évet töltött fogságban. Ma egy apácazárdában él.

A lányt 16 éves korában rabolták el, miközben halat akart vásárolni a családjának. Elhurcolták, majd arra kényszerítették, hogy egy szintén elfogott embert öljön meg. Bottal kellett agyonvernie valakit, egy idegent, akit nem is ismert. Így kezdődött a kiképzése, a megtörése. Próbált megszökni, elkapták, félholtra verték. Újra próbálkozott, akkor társait bajonettel halálra szurkálták, őt életben hagyták, de megjelölték a helyet, az időt, ahol, amikor megölik majd őt is. Ennek tudatában vánszorgott tovább. Nem ölték meg, de feleségül adták egy „parancsnokhoz”, majd egy másikhoz, aztán egy harmadikhoz. Kézről kézre járt. Nem tudja, melyiktől lett terhes.

Egész élete menekülés volt. Lőttek rá, védte az életét, védte a gyereke életét. Hét évet töltött fogságban. Soha többé nem akar férfit látni, nem akar férjhez menni, amúgy is „túl idősnek” tartja magát mindenhez. Minden vágya az volt, hogy tanulhasson. Később kiderült, hogy Filda HIV fertőzött, nem tudja, melyik erőszaktevője, „férje” fertőzte meg.

A „Szinte minden mindegy: ölnek vagy őket ölik meg” – gyerekkatonák, a könyörtelen gyilkológépek bejegyzés először Vous-én jelent meg.