Amennyiben nem vagy biztos benne, hogy az adott rendezvényen milyen gyorsan fogy majd el az étel, érdemes kicsi adagokat kihelyezni. Készíts elő különféle fogásokat több hidegkonyhai tálcán, és az esemény során cseréld ki őket folyamatosan a frissekre! Amennyiben pedig még nem rendelkezel velük, akkor beszerezheted őket akár a Hunpohár Webáruház hidegkonyhai tálcák kínálatából is. Így a későn érkező vendégek ugyanazokat az étvágygerjesztő ételeket élvezhetik, mint azok, akik időben megjelentek.
Ne feledd a 2 órás szabályt, ami annyit jelent, hogy minden olyan romlandó terméket, amelyet 2 óránál hosszabb ideig hagytál szobahőmérsékleten, dobd ki. Abban az esetben pedig, ha a büfét olyan helyen tartják, ahol a hőmérséklet 32 Celsius-fok felett van, ez az idő 1 órára rövidül.
A büféasztal kezdetének és végének meghatározásakor szem előtt tartani a vendégek áramlását. Az U alakú asztaloknál tehát a büfének az U betű egyik végén kell kezdődnie, és a másik végén kell befejeződnie. A téglalap alakú asztalok esetében pedig a vendégek az asztal egyik oldalán felmennek, a másikon pedig lefelé.
Ahhoz, hogy egyértelművé tedd az emberek számára, hogy hol van a büfé kezdete, a tányéroknak és a szalvétáknak a sor elejére kell kerülniük. Továbbá arra sem árt ügyelni, hogy mindenképpen több tányér és szalvéta legyen, mint ahány vendéged van. Vannak ugyanis, akik miután végigjárták az asztalt, visszajönnek, és vesznek egy másik tányért.
Az evőeszközöket pedig érdemes a büfé végére helyezni, hogy az embereknek ne kelljen a késsel és a villával zsonglőrködniük, miközben a kedvükre való ételt pakolják a tányérjukra.
Forrás: Unsplash
Az ételek elhelyezése tekintetében feltétlenül figyelj arra, hogy értelmes sorrendben kerüljenek az asztalra. Kezdd a hideg ételekkel, például a salátákkal, mártogatósokkal és zöldségestálcákkal! Majd ezután következnek a chafing edényekben feltálalt meleg ételek. A sor legvégén pedig a desszertek legyenek.
A logikus sorrenden kívül nem árt arra is ügyelni, hogy az ételeknek könnyen elérhetőnek kell lenniük. Ha ugyanis az embereknek túl messzire kell átnyúlniuk az asztalon, a dolgok általában ki- vagy felborulnak.
A sor zsúfoltságának minimalizálása érdekében célszerű az italállomást mindig teljesen más helyre tenni. Ezáltal elkerülhetővé válik az üvegpoharak összetörése, így szerintünk ezzel te csak nyersz. Megóvhatod a pohárarzenálod, továbbá kivédheted a baleseteket is.
Ahogy a fentiekből is láthatod, egy büféasztal felállítása nem is olyan könnyű, mint amilyennek az ember elsőre gondolná. Az útmutatónkban feltüntetett javaslatok betartása azonban igazán gyümölcsöző eredményt hozhat.