Megtalálni a tökéletesen passzoló ruhát néha igen nehéz feladat. De ha van az ember tarsolyában vagy inkább telefonkönyvében egy jó szabó, akkor egy-két nyisszantás itt, néhány öltés ott, és már minden úgy fog állni, mint azt elképzeltük. Kivéve, ha a problémánkon még a varrónő sem tud segíteni.

Arra gondoltam, kipróbálom, milyen érzés egy kézműves csoport tagjának lenni. Csatlakoztam is három olyan csoporthoz, melyeknek témája a varrás, a patchwork és a gobelin. Eleinte nem éreztem ezeket túlságosan testhezállónak – maximum egy gombot tudok visszavarrni a kabátra –, de elöljáróban annyit elmondok, hogy a csoportokban még most is benne vagyok, és nem is tervezek kilépni.

Én még úgy nőttem fel, hogy a mamám gyönyörű csipkecsodákat horgolt, anyukám pedig szép terítőket hímzett. Szerettem nézni, ahogyan az előre kirajzolt formák helyét kitölti a cérna, és nagyon szerettem volna olyan szépen hímezni, mint ő.

Kislánykorom óta táskamániás vagyok. Meg cipő-, kabát- és takarómániás. Lehet, hogy van összefüggés a gyerekkorban megélt események és a mániáim között. Szükségem van puha takaróra, meleg kabátra az élet ridegsége ellen, cipő a meneküléshez és táska, hogy legyen miben vinnem kevés kis holmimat.

Mindenkinek él a fejében egy kép az afrikai nők szépségéről, különlegesen díszített, színesebbnél színesebb ruháiról. Afrika napunknak köszönhetően egy budapesti varrónő segítségével, ha csak egy kis időre is, de közelebb kerülhetünk ehhez az oly távoli, mégis oly különleges világhoz. Az African Tailoring megálmodójával, Nagy Eszterrel és segítőjével, Hévei Sárával nemcsak munkáról és tervekről beszélgettem, de a segítségükkel gyönyörű afrikai ruhákat is próbálhattunk.