Más bolygó témájú napunkat hallva egyértelmű volt: megkeressük a szerkesztőség ufóját. Nem volt egyszerű dolgunk, ahol ennyi nő együtt dolgozik, ott mindig vannak furcsaságok. Van, aki túl szabad szájú, míg más a prűd kategóriát viseli. Ha ez nem lenne elég, akad köztünk olyan, aki nem hajlandó gyümölcsöt enni, míg más egész nap almát majszolna. Megkapták a VOUS-lányok a feladatot: ne kerteljenek, sértődés nélkül mondják meg, szerintük ki az ufó a VOUS hadiszállásán.
Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.
Ha listát kellene írnom „A világ legidegesítőbb dolgai” címmel, előkelő helyen szerepelne rajta a szemetelés. Egyszerűen nem jut el az agyamig, miért dob el bárki bármit az utcán, a kutya labdáján kívül. Ha tetten érni nem is tudjuk az ilyen embereket, legalább hívjuk fel rá a figyelmet, mennyire CIKI, amit csinálnak. A szerkesztőségből páran akcióba lendültünk, kesztyűt húztunk és zsákot ragadtunk, hogy felvegyük a harcot a szemetelőkkel!
A legtöbb ember a szerkesztőségi munkát úgy képzeli el, mint a filmekben. Dolgozók és profi segítők százai rohangálnak fel-alá, közben pedig a valóságban általában csak páran segítjük bent egymás munkáját. Egy-egy fotózás vagy forgatás alkalmával mindenki igyekszik úgy segíteni, ahogy csak tud. Hol mi magunk vagyunk az egyszemélyes szélgépek, hol pedig a derítőt tartjuk. Stúdió napunk alkalmából hoztam nektek néhány emlékezetes werkfotót, amiknek köszönhetően ha csak egy kicsit is, de betekintést nyerhettek a VOUS kulisszái mögé!
Ha rendszeresen olvastok minket – és miért is ne tennétek?! –, akkor már biztosan jól megismertétek a szerzőket és kapásból megmondjátok egy-egy cím alapján, ki is írhatta a cikket. De biztos elég jól ismertek bennünket? A következő tesztet kitöltve kiderül, mennyire vagytok képben a VOUS-lányokkal.
Ó-láb, x-láb, görbe-láb. Minek tökéletes, ha a "hibás" lábainkkal is lehetünk csinosak? Körbenéztünk a szerkesztőségben, hogy a VOUS-lányok milyen lábakon járnak!