A férfiaktól elvárjuk, hogy biztosak legyenek magukban, határozottan viselkedjenek minden helyzetben. Tudjátok, csak legyenek férfiak. De azért a kedvesség, figyelmesség és odaadás se hiányozzon belőlük.

A legtöbbünk már volt olyan helyzetben, amikor úgy gondolta, hogy a kapcsolata már halott ügy, és egyszerűen nem éri meg tovább vergődni a megmentésén. Sokszor ezek a megérzések nem csalnak, és jobb eltemetni, ami már halott, azonban van, hogy megéri egy utolsó nekifutást szentelni a dolognak.

Hónapokig, évekig igyekeztem megmenteni a kapcsolatunkat. Hiába ültem le veled újra és újra megbeszélni a problémát, látszólag értetted, és megígérted, hogy változtatni fogsz. Adsz lehetőséged együtt változtatni, de végül soha nem lett semmi az egészből. Aztán egy napon óriási hibát vétettem.

Miért ragadunk benne egy kapcsolatban, annak ellenére, hogy nem azt adja, amire szükségünk van?

Az anyám mindig is nagyon gondoskodó volt, de gyerekkoromban sosem éreztem úgy, hogy nem tudja, hol a határ. Most attól félek, erre rámegy a házasságom.

Sosem szerettem az érzéseimmel foglalkozni. Nem értettem, hogy azok miért olyan fontosak az embereknek, de elfogadtam, hogy én különleges vagyok. A párkapcsolatok terén azonban ez komoly problémát okozott számomra, hisz az eddigi barátnőim képtelenek voltak megérteni, mivel jár az, ha velem vannak.

A férjem teljesen odavan az ötletért, hogy családot alapítsunk, sőt egészen nagy családot szeretne, mint amilyen nekik is volt gyerekkorában. Egyetlen egy bökkenő van: már most alig bírom a feladatokat, mi lesz később?

Heteroszexuális vagyok, ebben mindig biztos voltam. A barátnőmmel két éve együtt vagyunk, boldogabb vagyok vele, mint eddig bárki mással. Pár év múlva talán a lánykérés is esedékes lesz, csak össze kell szednem hozzá a bátorságomat. Néhány napja azonban történt valami, amire nem voltam felkészülve.