Emlékeztek még, mennyire vártunk 2017-et? A változás évét, ami amilyen gyorsan megérkezett, annyira hamar el is röppent. Most már újra nyakunkon az ünnepi időszak, az új év, mi pedig ennek örömére felcsaptuk a statisztikákat, és megnéztük, mely cikkeket szerettétek legjobban idén. A lista tanulságos, és alig várjuk, hogy jövőre hasonlóan színes, érdekes és nem utolsósorban fontos témákkal várjunk titeket nap mint nap. Íme, ezek voltak a kedvenc cikkeitek 2017-ben. Ja, és majdnem elfelejtettük: olvassatok bennünket jövőre is! <3
Amilyen váratlanul (hehe!) ért bennünket a szeptember, olyan gyorsan el is röppent. A korábbiakhoz hasonlóan most is végigbújtuk a statisztikákat, hogy kiderüljön számunkra is, melyek voltak a kedvenc cikkeitek. Nos, a legtöbben ezt a 10 (és még 3) cikket olvastátok. Ha kihagytátok volna valamelyiket, akkor most itt az ideje pótolnotok. Jó olvasást! <3
Már gyerekkorunkban elkezdik megszerettetni velünk az olvasást, hogy fejlődjön a szókincsünk, a fantáziánk, és tájékozottabbak legyünk. Azt azonban talán senki nem gondolta volna, amit most kutatók bizonyítottak, hogy az olvasás bizony növeli az élet hosszát is.
Összegyűjtöttük nektek a kedvenc könyveinket, amiket akár a vízparton, akár a kertben napozás közben, vagy a hűs szobában is elolvashattok – mindenképpen jó élmény lesz. A könyvek izgalmasak, szórakoztatóak, és biztosak vagyunk benne, hogy mindenki megtalálja a listánkban a neki tetszőt. Hogy könnyebb legyen válogatni a számtalan olvasnivaló közül, leírjuk, mit és miért is ajánljuk nektek!