Míg a tengerentúlon az Anakin, a Khaleesi és a Leia keresztnevek hódítanak, addig itthon egyre több a Benett, a Nátán és a Janka – és most csak az egyszerűbbeket említettük. Néhány hónapja ugyanis anyakönyvezhetővé vált akár az Ajándék, a Kandida vagy épp a Vulkán utónév. Ti tudjátok, melyiket kaphatja nő és melyiket férfi? Teszteljétek, mennyire vagytok otthon a magyar keresztnevekben!
Nem túlzás azt állítani, hogy Kulcsár Edina és Csuti válásától hangos az egész ország.
Az MTI hírei szerint ezt a nevet viseli majd a felújításokat követően a 3-as metró ismert megállója.
Egészen néhány napal ezelőttig nem gondoltuk, hogy valakit Abcde-nek is hívhatnak. Azt pedig még mindig nem értjük, miért nevezi így valaki a kislányát.
Khloé Kardashian elárulta újszülött gyermekének nevét. A családhoz híven, a választás furcsa, de szerintünk az egyik legszebb celebbébi nevet kapta a kislány.
A női keresztnevekről elnevezett közterületek fontos részei Budapestnek. Fővárosunkban található róluk elnevezett körút, út, utca, tér és híd is. Tényleg a királynői nevekről elnevezett utcáink a legdrágábbak? A Duna House-tól kapott könnyed elemzésből mindenre fény derül.
Miután Kylie Jenner végre a nyilvánosság elé tárta, hogy édesanya lett, a 20 éves lány most kislánya nevét is elárulta.
Meghan Markle és Harry herceg 2018 tavaszán összeházasodik, ebből adódik a kérdés, vajon hogyan fogják hívni a kanadai színésznőt. Mutatjuk a legvalószínűbb változatot!