Nehéz döntések. Mindenki ismeri ezeket, és persze mindenkinek mást jelentenek. Ám van egy-két olyan helyzet, amiben szinte az összes ember megegyezik, hogy nehéz döntés elé állítja őket. Ilyen például egy szakítás vagy egy munkahelyváltás. Nem véletlenül állítottam párhuzamba a kettőt, sokkal több vonásban hasonlítanak ugyanis egymásra, mint elsőre gondolnátok.
Új lánynak lenni sosem egyszerű. Talán a „felnőtt világban” még nehezebb és akaratlanul is elkövethetünk hibákat az új közösségben. Mondjuk az új munkahelyen.
Mindenki találkozott már kemény főnökkel vagy legalább az ismerőseitől hallott néhány rémtörténetet hiperkritikus, agresszív vagy más okból elviselhetetlen feljebbvalókról, akik megkeserítették az életüket a munkahelyen. Gillian Flynn első könyvének főszereplője nem utasítja el főszerkesztője hajmeresztő megbízását, ti azonban változtathattok az áldatlan viszonyokon.
Görcsbe rándul a gyomrotok a szorongástól, amikor megszólal az ébresztő? Epekedve várjátok a pénteket, akkor is, ha semmi programotok nincs a hétvégére, mert bármi jobb, mint a melóban? Összerezzentek az idegességtől, ha az utcán a főnökötökéhez hasonló hangot hallotok? Akkor ideje új meló után néznetek, mert ezek bizony biztos jelei annak, hogy nem a nektek való helyen dolgoztok.