Ne higgyük azt, hogy csak akkor lehet karbantartani magunkat, ha edzőterembe járunk, hiszen rengeteg alternatív módszer van arra, hogy fittebbek maradjunk hétköznapi helyzetek közben. A kifogásoknak azonban ezzel véget is vethetünk, hiszen az a mondat, hogy „nincs időm edzeni”, innentől kezdve értelmét veszti.
A folyamatos, hosszantartó, megszakítás nélküli ülőmunka káros az egészségetekre, a tartásotokra, és egy angliai tanulmány szerint az agyatok vérellátására is. A kutatás bebizonyította, hogy ha félóránként beiktattok pár perc mozgást, sétát, jobb teljesítményt nyújtotok majd a nap végére, mint a nap elején.
A mozgást felnőttkorban újra, szabad akaratukból elkezdők nagy részét a túlsúly, az álmatlanság, a fájdalom, vagy az emésztési zavarok leküzdése vezérli. Vannak olyanok is, akik külsőnek tűnő kényszerek (mint például az infarktus, magas vérnyomás, magas koleszterin, csontritkulás stb.) hatására kezdenek el sportolni, amit rehabilitációnak nevezünk.
A világ mostanában az azonnaliságról szól. Mindent azonnal szeretnénk: fejlődni, válaszokat kapni, enni-inni. Már az első edzés után azonnal szeretnénk gyönyörű combokat, feszes feneket, látható hasizmokat is. Egy ausztrál személyi edző most lerántotta a leplet arról, mennyi ideig tartott, mire neki látványos hasizma lett. Az igazság fájni fog.
Csökkenti a feszültséget. Segít elengedni a stresszt. Nem hagy, hogy túlagyaljátok a dolgokat. Ha szeretnétek rendszeresen mozogni, de még nem találtátok meg a kedvenc mozgásformátokat, gondoljatok a bokszra is. Elképzelhető, hogy beleszerettek.
Ha nem szerettek a parkban edzni, a sportcentrumokban mozogni, nem bírjátok a konditermet, és nem szeretitek, ha mindenki benneteket bámul, akkor ez a ti cikketek. Bár azt valljuk, a szakemberek jelenléte fontos, nem mindenki engedheti meg magának pénzben és időben, hogy személyi edzőhöz járjon. Szerencsére az Instagramon is dolgoznak olyan edzők, akik segítenek abban, hogy mindennap mozogjatok valamennyit.
Nagyon nehéz megtalálni azt a diétát és életformát, ami hosszú távon tartható – hiszen ki akar örökre lemondani a csokiról, a chipsekről vagy éppen a cukros italokról? Nagyon kevesen vagyunk olyanok, akik erre képesek lennének, ha pedig mégis megpróbáljuk, annak gyakran óriási zabálások lesznek az eredményei. Erre lehet tökéletes megoldás a 80-20-as szabály, amit egyébként az életünk többi részén is alkalmazhatunk.
Ha sokat edzünk, természetes, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben – hiszen jobban is nézünk ki, ledobjuk a felesleget, és megjelennek az izmaink is. De a tudomány szerint a rendszeres mozgás a külsőségeken kívül is segít az önbizalmunkban, mind hosszú távon, mind az azonnali boldogsághormonok sokasodásával.