A változás szembetűnő volt. A családom támogatott és gratulált a kemény munkámhoz, azonban a barátaimtól más fogadtatást kaptam. Számukra többé nem voltam az a duci, vicces lány, akivel eddig jártak el szórakozni. Sokkal inkább úgy kezeltek, mint egy vetélytársat, ezért egyre gyakrabban előfordult, hogy nem hívtak el magukkal.

A változást, nemcsak a barátnőim fogadták másként, hanem a férfiak is. Többé nem voltam láthatatlan, és ezt nehezen dolgoztam fel. Többek között azért, mert nem voltam hozzászokva a dicsérethez, és bókokhoz. Nem tudtam őket könnyedén lereagálni, mert úgy elvörösödött a bennem élő duci lány, hogy azt sem tudtam mit mondjak. Másrészről szomorúvá tett az a tény, hogy senkinek nem kellettem dagin, most pedig számos pasi kopogtat az ajtómon, hogy udvarolhasson…

Honnan tudjam, hogy akit választok, majd kitart mellettem akkor is, ha visszaszaladnak a kilók? Könnyen előfordulhat, ugyanis tíz évig küzdöttem a zsírpárnáimmal. Honnan tudhatom, hogy ki az, aki őszintén engem szeret? A bennem lévő duci lányt, aki most nem tudja feldolgozni a hirtelen kapott figyelmet?

Forrás:

Unsplash.com

Sokkal gyorsabban hozzászokik az ember ahhoz, hogy elhízott és semmibe veszik, mint ahhoz, hogy ledob egy bizonyos felesleget, és minden szem rászegeződik. Erre az ember kevésbé készül fel, amikor rálép az életmódváltásra, az egészségesebb élet felé. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy nem örülök a változásnak, mert igenis boldoggá tesz. Kemény munka árán értem el ezt az alakot, jobban és egészségesebben érzem magam a  bőrömben. A baj csak azzal van, hogy belül nem tudtam megváltozni…

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a duci lány felkelne, belenézne a tükörbe, és nem önmagát látná – ez frusztrálja. Elmegy a boltba és útközben – amire még sosem volt példa – odafüttyent neki egy munkás, és keresi a körülötte lévő nőket, akikből egyet se lát. Beszélget vele egy nagyon helyes pasi, és ő úgy érzi, mintha becsapná az illetőt, mert csak egy álcában van. Egyszerre retteg, és várja, hogy amint elmúlik az újonnan jött szépsége, ismét a régi lehessen. 

Hiába az a 30 kg, csak az elhízott lány képe van a fejemben, akinek úgy érzem, hogy sokkal tartozom, ezért képtelen vagyok elfogadni a bókokat, ami nem neki szólnak. Felvenni dögös ruhákat, amiket “ő” sosem hordhatott, és randikra menni olyan pasikkal, akik “őt” sose hívtak volna el.  Úgy érzem mintha fogságba ejtettem volna “őt”, ezért nem tudok megküzdeni az új élethelyzetemmel. Van ebből kiút?

Mirtill történetét Juhász Adél jegyezte le.

A Lefogytam, de belül még mindig az a duci lány vagyok, aki voltam bejegyzés először Vous-én jelent meg.