Már most tudjuk (pedig még el sem kezdték forgatni), hogy az American Crime Story című sorozat harmadik évada a Gianni Versace ellen elkövetett gyilkosságról fog szólni, és már azt is tudjuk, hogy imádni fogjuk az egészet. Főleg, miután kiderült, hogy melyik színésznő fogja játszani Donatella Versacét.
Bár nálunk kevésbé ismert a történet, az USA-ban már több mint húsz éve lázban tartja az embereket egy máig felderítetlen gyerekgyilkosság. Erről készít most tényfeltáró dokumentumsorozatot a Netfilx – talán ennyi év után végre megtudjuk, mi történt?
Hollywood csak a csillogásról szól? Nyilvánvalóan NEM. Olyannyira, hogy az álomgyár történelmét kegyetlen és brutális gyilkosságok árnyékolják be. Összeszedtük most nektek a négy legemlékezetesebbet.
A nő, aki miatt feloszlott a történelem egyik legmeghatározóbb zenekara. A nő, aki olyan megszállottan szeretett egy férfit, hogy bármire képes volt érte. A nő, aki végignézte férje meggyilkolását. A nő, akit a világ egyik fele gyűlöl, a másik fele pedig imád. Ahogy John Lennon fogalmazott: „a világ legismertebb ismeretlen művésze”: Yoko Ono.
Elfogták dr. Stamatiu Dant, azt a férfit, aki szerdán Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, melynek következtében egy nő azonnal meghalt, férjét pedig életveszélyesen megsebesítette.
Ismét egy tragédiára ébredtünk: egy szerda esti késelés következtében egy nő meghalt, további öt ember pedig megsebesült Londonban. A támadó egy 19 éves férfi, akit már elfogtak a rendőrök.
„Vasárnap délután a Baden-Württemberg tartományi Reutlingenben egy szíriai menedékkérő a hatóságok szerint szerelemféltésből meggyilkolt egy lengyel nőt, majd megsebesített még két embert” – hangzott el a híradóban a héten a bizarr eufemizmus, amit aztán több platform – többek között pl. az MTI is – átvett. Szerelemféltés – mintha bármi köze is volna a machetés gyilkosságnak a szerelemhez...
1914. június 28-án, nem sokkal 11 óra előtt két lövés dördült Szarajevóban – Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű szervezet tagja közvetlen közelről lőtte le az osztrák–magyar trónörököst, Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét, Chotek Zsófia hercegnőt.