Lefogadom, egy csomó közös képetek van a szerelmetekkel, egy-egy talán különleges, de mindegyik szép emlékeket idéz. Mit szólnátok, ha egy hatalmas vákuumzacskóba csomagolva fotóznának benneteket? Bevállalnátok? Kitennétek a falra, a Facebookra? Menő lenne?
Virággal évekkel ezelőtt találkoztunk utoljára, akkor még nem is foglalkozott azzal, ami miatt nemrég megkerestem. Mindig is nagyon vagány csaj volt, görkorizás, ejtőernyőzés, snowboard, és még ki tudja, hány extrém sportba kóstolt bele. Jó két éve egy másfajta „extrém” feladat találta meg. Fotósként először hívták otthon szüléshez, hogy megörökítse az egyik legfontosabb eseményt, ami az életünkben történhet velünk.
Egy fotós ötvözte két szenvedélyét: különleges képeket készített albinizmussal élő emberekről. Hogy milyen lett a végeredmény? Bámulatos!
Furcsa, de igaz: a legtöbb esetben a fotósok már a Nagy Napon tudják, hogy a pár együtt marad-e, vagy válás lesz a történet vége.
Miért pont Írország? – szól a mai napunk témája a VOUS-n. Én is éppen ezen gondolkodtam, amikor 2012-ben a bőröndünket pakoltuk, hogy meglátogassuk a szigetet. Azóta bejártam már Bali rizsföldjeit, bolyongtam Párizs utcáin, de az ír út előtt el sem tudtam képzelni, hogy mennyire élvezhető egy olyan nyaralás, ahol akár több napon át is szakadhat az eső. Természetemből fakadóan viszont sokkal erősebb volt bennem a kíváncsiság, mint amennyire féltem az időjárástól.
Életének 93. évében elhunyt Tóth István, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja.
Szöllősi Mátyás neve az irodalombarátoknak éppúgy ismerős lehet, mint a fotográfia szerelmeseinek. Tizennyolc éves kora óta ír verseket, drámákat és novellákat, emellett fotóriporterként dolgozik, és neki köszönhetjük a városi arcokat és történeteket bemutató Budapest Katalógus portrésorozatot is.
Vannak mondatok, amikkel a világból is ki lehet üldözni a fényképészek többségét. Biztosan ti is találkoztatok már azzal, hogy jóhiszeműségből kérdeztetek valamit egy fotóstól, akinek erre két perc alatt gránátalma színűvé változott a feje. Ilyenkor vagy megtudakoltátok tőle, hogy mi a probléma, vagy a mai napig homály fedi a kérdést – és ez nem véletlen.