Oké, azt már tudjuk, hogy nőként milyen a szex. De vajon a pasiknak milyen érzés? Ugyanolyan, mint nekünk? Vagy teljesen más? Most elárulták!
„Egy pillantás. Egy pillantás egy olyan szempártól, amely a szó legszorosabb értelmében földhöz vág. Felemészti minden érzelmedet, gondolatodat, és egy röpke pillanatra kicsavar önmagadból. Csak ülsz vele szemben, és érzed, hogy valami van a levegőben. A két ember között lévő vonzalom, ami mély érzelmek, megértés, apró viták, felejthetetlen illatok, színek és érzelmek keveréke. Ugye sokszor éreztük már így magunkat? Ha igen, akkor elmondhatjuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk. Ez ugyanis a kezdete valami csodálatosnak” – kezdi történetét Réka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Szilágyi Réka írását olvashatjátok.
Ahány lány, annyiféle méret. Van, aki túl magas, valaki pedig azzal küzd, hogy ne nézzék huszonévesen is gyereknek az alacsonysága miatt. Vannak, akik a nagy hasuk miatt panaszkodnak. Mások alig várják, hogy pár kiló felszaladjon rájuk. És vannak, akiknek kicsit vastagabb a combjuk...
Huplik vagy forgók a hajban, a gumi okozta hullám a loknikban vagy a nem éppen a cipőhöz passzoló öv. Ezeket nevezem én hibának a „rendszerben”. De vajon ezeket más is észreveszi, vagy csak nekünk villog a vészjelző gomb a fejünkben? És mi a helyzet akkor, ha mi látunk másokon ilyen „rendellenességeket”?
Nagymamáink főztje mindannyiunk lelkében ott él. Egyszerű fűszereik különleges ízvilágot alkottak, amelyet ha megérzünk, emlékek sora pörög le a szemünk előtt, máris mamáink kis konyhájában érezzük magunkat. Hogy tudtak ilyen finomságokat készíteni, hogyan sikerültek tökéletesre a sütik, ha nem használtak mérleget? Kérdezem, mint a modern kor gyermeke, akinek a receptjeiben a 6 gramm só és a 10 gramm tojássárgája is szerepel...
A szerelem mindenkinél a nagybetűs ÉRZÉS, amiért hajlamosak vagyunk önmagunkról is lemondani, kontinenseket átszelni, őrültségeket csinálni, amely vágyálmaink mozgatórugója és nélküle sivár az élet. Jó hírünk van, nem kell messze mennetek érte!