balett

Ki mondta, hogy egy anya nem balettozhat a babájával? Megvan a nap legcukibb videója
vous - 2016.02.07.
A babákért szinte minden nő odáig van, így nem is csoda, hogy a következő videó láttán majdnem elolvadtunk. Muszáj megnéznetek!
Az első pár percben vért izzadtam – Kipróbáltam a felnőtt balettot Az első pár percben vért izzadtam – Kipróbáltam a felnőtt balettot
vous - 2016.02.06.

Most kezdhetném azzal, hogy kislánykoromban balerina szerettem volna lenni – de ez nem így volt. Katona akartam lenni, mert engem valamiért a terepmintás egyenruha fogott meg. A balerinakorszak nálam kimaradt. Na jó, vicceltem. Nincsen olyan nő, aki kislányként ne balerina szeretett volna lenni – ez alól pedig én sem vagyok kivétel. Ez a régi álmom most teljesült egy órára, ugyanis kipróbálhattam, milyen a felnőtt balett.

Nőies szettek, amiben minden lány kecses balerinának érezheti magát – NORIE-blog Nőies szettek, amiben minden lány kecses balerinának érezheti magát – NORIE-blog
vous - 2016.02.06.
Tényleg minden kislány álma az, hogy balerina legyen? Nekem biztosan az volt, és félig meg is éltem az álmomat. A másik felét most pipálom ki!
Egy piruett a Parlament előtt – Interjú a Ballerina Project Hungary fotósával Egy piruett a Parlament előtt – Interjú a Ballerina Project Hungary fotósával
vous - 2016.02.06.
Különleges helyszínek, kecses balerinák és lélegzetelállító képek – ez jellemző leginkább a Ballerina Project Hungary nevű fotósorozatra. Egy fiatal fotós gondolt egy nagyot és egy itthon újnak számító dologba vágta a fejszéjét: profi balerinákat mozdított ki a komfortzónájukból és vitte őket Budapest utcáira. S hogy a lányok voltak a képek díszletei vagy a helyszínek díszítették a lányokat? Erről mesélt a projekt megálmodója, Tünde Dóra.
Az én életemet éld és kész! – Szülők, akiknek az álmait a gyerekük valósítja meg Az én életemet éld és kész! – Szülők, akiknek az álmait a gyerekük valósítja meg
vous - 2016.02.06.
Minden további nélkül vállalom, hogy azt szeretném, ha a lányom követne az írás területén. Tehetséges. Tehetségesebb, mint én valaha voltam. Tűz van a tollában. Harcias kis szelleme már most inspiráló, erőt ad nekem is. Irányba állítanám, ha tudnám, de őt nem lehet, és ez így van jól. Azt hiszem.
Ismerjétek meg a világ első, hidzsábot viselő balett-táncosát!
vous - 2016.02.03.
Egy fiatal muszlim balerina szeretné megmutatni a hasonló helyzetben lévő lányoknak, hogy igenis tudnak változást hozni az életükbe. Még a hitük és az öltözködési szokásaik ellenére is.
Rendhagyó előadás – 90 éves holokauszt-túlélő a Vígszínház színpadán
vous - 2015.10.23.
Különleges fellépővel büszkélkedhet a Vígszínház, ahol egy kilencvenéves Auschwitz–Birkenau-túlélő kortárs táncosként tűnik fel a színpadon.
A 17 éves lány gerincferdüléssel is küzd az álmaiért!
vous - 2015.08.07.
Gigi Crouch már 11 éves korától balettozik. Éppen két éve edzett már, mikor erős gerincferdülést diagnosztizáltak nála. A lány azonban nem hagyta, hogy egy 30 fokos hajlat a gerincében megakadályozza, hogy valóra váltsa az álmait.