Szokásom minden este egy kávét legurítani, mielőtt ágyba bújok. Ám úgy tűnik, ez kifejezetten rossz lezárása a napnak, mivel igenis befolyásolja az alvási szokásokat az, hogy mit iszunk lefekvés előtt.
Miután hazaértek a munkából, már alig várjátok, hogy végre ágyba kerülhessetek? Ha ez megtörtént, pillanatok alatt el is alszotok, de aztán éjszaka felriadtok, ráadásul minden éjjel pontosan ugyanabban az időpontban? Pánikra semmi ok, most kiderül, mi okozza ezt!
Egy aktív és sikeres napot mindig meghatároz az a tény, hogy vajon eleget és elég jól aludtunk-e. Persze mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor kénytelen beérni az ideálisnál kevesebb alvással is, de egészségünk, mentális és fizikai jóllétünk érdekében nagyon is fontos a pihentető alvás.
A pihentető alvásnál nincs fontosabb tényező az egészségünkben, tehát a melatoninnal is érdemes tisztában lenni, hogy miként állíthatjuk helyre a saját ritmusunkat, hogy aludhatunk igazán jól.
Már sokan hallottak a ketogén diétáról, de valójában kevesen tudják, hogy miről is van szó. Ennek az étrendnek az alapja, hogy el kell érni azt az állapotot, amely során a szervezetünk a szénhidrátok helyett elsődlegesen a zsírt égeti el. Tudatos étkezéssel mindenki elsajátíthatja az alapokat, viszont időt és energiát kell áldozni arra, hogy a ketogén életmódváltás sikeres legyen.
Már lassan népbetegséggé válik a konstans fáradtság: nem is véletlenül, általában annyit dolgozunk, és olyan élénk szociális életet élünk, hogy minőségi alvásra alig marad idő. Csakhogy nem mindegy, hogy általában vagyunk fáradtak, vagy komoly orvosi háttere van a dolognak. Az alvókór, azaz narkolepszia nem játék, és nagyon meg tudja keseríteni az ember életét. Ha sokszor vagytok fáradtak, kimerültek, és nem tudtok koncentrálni, olvassatok tovább – lehet, hogy ti is ettől a betegségtől szenvedtek!
Minden áldott nap végén, amikor elkezd alábukni a nap, elkezdek az éjszakára gondolni. Az álmatlan percekre, a szenvedésre, amit a feleségem mellett kell átélnem napnyugtától napkeltéig, és arra, hogy milyen tehetetlen vagyok ezzel szemben.
Ismerős az érzés, mikor hiába próbáltok elaludni, valahogy nem megy? Mikor az édes álmok helyett csak aggodalmak, stressz és mindenféle fura gondolatok jönnek a fejetekbe? A jó hír az, hogy ezt könnyen megakadályozhatjátok!