Meg se tudom számolni, hányféle módszert olvastam már a csuklás megszüntetésére, és a bátyám többnyire nem sajnálta az időt, ha ki kellett próbálni egy új technikát. A legemlékezetesebb azt hiszem, az volt, amikor megijesztett azzal, hogy váratlanul az arcomba fröccsentett egy vödör vizet. Felfrissültem tőle annyira, hogy megkergessem az udvaron, de a csuklásom nem múlt el. Hukk.

Pedig azt mondják, jó, ha befogjátok az orrotokat, vagy ha közben még vizet is isztok meg egy lábra álltok, meg felemelitek a bal kezeteket és úgy isztok vizet. De ezek és még sok más tanács sem segített az iowai Charles Osbourne farmernek, aki 68 évig csuklott, se az angol Christopher Sandsnak, akit három évig „emlegettek”.

Osbourne orvosa szerint a praktikák egyszerűen azért „hatnak”, mert épp akkor csinálják őket, amikor a csuklás egyébként is megállna. A csuklás ugyanis a rekeszizom önkéntelen összerándulása, a tüdőbe áramló levegőtől a gégefedő lezárul, emiatt adjátok ki magatokból azt a jellegzetes hangot. Ez a jelenség pedig magától megszűnik, ritkán van szükség orvosi segítségre. Többnyire spontán indul el, de okozhatja vitaminhiány, rekeszideget érintő nyomás vagy bizonyos tumorok is.

Ettől függetlenül használjátok nyugodtan a csuklást gátló praktikákat, én a balkéz-felemelős közben ivós módszerre esküszöm.

Ő meg itt Christopher Sands, ekkor még csak két éve csuklott: