Egyéb kategória

Miért jó, ha már gyerekként tudunk a pénzzel bánni?

Szülőként számtalan, gyakorlati tudást adó dolgot kell megtanítanunk a gyermekeinknek. Elmagyarázzuk nekik, hogyan tudják felelősségteljesen és biztonságosan használni az internetet, beavatjuk őket a házimunkák rejtelmeibe, érzékenyítjük őket a társadalmi kérdések kapcsán – és mindezek mellett érdemes a pénzügyi alapismereteket is már időben tudatosítani bennük. De mégis mikor jön el ennek az ideje? Hogyan vágjunk bele? És egyáltalán: mi értelme ennek?
vous - 2023.04.27.
Miért jó, ha már gyerekként tudunk a pénzzel bánni?

Egy hasznos tudás, amit érdemes elsajátítani

Biztosan észrevettük már, hogy a gyermekünk egész egyszerűen „mindent megjegyez”. Nos, ez így is van: a legkisebbek még rendkívül fogékonyak a körülöttük lévő világra, számtalan dolog érdekli őket és a legkülönfélébb készségeket is képesek gyorsan elsajátítani. Éppen ezért annyira jó ötlet már kis korban elkezdeni a pénzügyi alapismeretek átadását. De ez még nem minden!

Az erre vonatkozó gyakorlatoknak köszönhetően – amelyekre alább konkrét tippeket is fogunk majd adni – ráadásul a gyermek azt érezheti, hogy őt is bevonjuk a fontos döntésekbe, a család működésének rejtelmeibe. Ha pedig oktatási céllal zsebpénzt is adunk neki, akkor megtapasztalhat egyfajta függetlenséget – nem is beszélve arról, hogy azt érezheti, megbízunk benne. Ez pedig még a kapcsolatunkat is elmélyítheti a legkisebbel.

Azok a gyerekek, akinek a szülei gondosan és interaktívan adják át nekik az ilyen jellegű tudáshalmazt, később nagyobb eséllyel válnak pénzügyileg tudatos felnőttekké. Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor kevésbé valószínű, hogy meggondolatlanul vesznek fel egy hitelt, hogy elherdálják a megtakarításukat vagy hogy más káros anyagi magatartást mutatnak. Ehhez persze nem is kell feltétlenül megvárni a felnőtt létet: már a gimnáziumot elhagyva, az egyetem vagy főiskola kapujában is találkoznak a diákhitellel, illetve maguk is elkezdenek dolgozni, – jó esetben pedig – félretenni. Azaz, célszerű már időben beavatni őket a pénzügyi tudatosság világába.

Így tehát, ha kellő magabiztossággal és hasznos tudással rendelkeznek ezen a téren, jobb döntéseket hozhatnak, ami egyenes út a biztos pénzügyi helyzethez. Ha pedig biztonságban érzik magukat, kevesebb stresszel és szorongással kell szembenézniük a mindennapokban, aminek az értékét felbecsülni sem lehet.

Mikor kezdjük az „oktatást”?

Azt már említettük, hogy jó „időben” elkezdeni a trenírozást. De ez mégis mit jelent években kifejezve? Nos, nincs egy általánosan elfogadott szabály erre vonatkozóan, ráadásul minden gyermek más és más. Általánosságban azonban azt mondhatjuk, a Cambridge Egyetem szakértőire alapozva, hogy már három esztendős korban elindulhat a folyamat. Ilyenkor persze még nem kell komoly tanulásra gondolni, elég, ha megmutatjuk nekik a különböző pénzérméket és a számokkal ismerkedve értékeket kapcsolunk azokhoz. Emellett jó ötlet „boltosat” is játszani velük, így az elméleti értékeket a gyakorlatban is megnézhetik, azok tudatosulhatnak bennük.

Később egy kicsit bonyolíthatjuk is a játékokat, például elmehetünk együtt egy valódi bevásárlóközpontba, hogy ott is kamatoztathassa a tudását. Emellett jó ötlet „éttremeset” játszani otthon, ami többféle készséget is kialakít bennük. Megtanulhatják megteríteni az asztalt, hogy hogyan kell viselkedni, amikor étkezünk, illetve az is tudatosulhat bennük, hogy miután igénybe vesznek egy szolgáltatást, azért fizetniük kell. Ha már átadtunk egy biztos tudást, akkor 7 éves koruk körül akár már zsebpénzt is adhatunk a gyermeknek.

Ennek többféle formája is létezik: van, aki azért ad egy bizonyos összeget, ha a gyerek elvégez valamilyen feladatot, de olyan is akad, aki „csak úgy” hétről hétre átadja a pénzt. Azt, hogy mi melyik mellett döntünk, teljes mértékben a mi értékítéletünktől függ – a lényeg, hogy tartsunk magunkat következetesen a tervünkhöz! A zsebpénz által a gyermek megtanulhatja, hogy milyen a pénzt birtokolni, hogy mi történik, ha elkölti és hogy mi van olyankor, amikor gyűjteni kezdi azt.

Tizenéves korukban már hagyhatjuk, hogy önálló pénzügyi döntéseket hozzanak, ez felkészítheti őket az első bankszámlájukra, amelyet általában 16 éves kor körül szoktak megnyitni. Szuper ötlet, ha idővel valahol diákmunkát vállal, és az abból befolyó összeg fölött – részben a mi felügyeletünk alatt – maga rendelkezik. Ebben az esetben fontos, hogy engedjük el a kezét egy kicsit – inkább most hozzon rossz döntéseket és tanuljon azokból, mint később, amikor már nagyobb a tét! De azért segítsük őt tanácsokkal, a banki folyamatok elmagyarázásával, akár a számlakivonatok közös áttanulmányozásával!

Mindezek mellett mi azt tanácsoljuk, hogy mindig legyünk „kéznél”, ha a gyermekünknek valamilyen pénzügyi tanácsra van szüksége. Természetesen ez bizonyos esetekben már nem lesz elegendő, és banki szakemberhez vagy hiteltanácsadóhoz kell fordulniuk. Ennek ellenére fontos, hogy érezzék: ránk bármikor számíthatnak, bármilyen kérdésről legyen is szó!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.