Vajon az összes magazin összes főszerkesztője a legutolsó utáni pillanatban írja meg az adott lapszámot felvezető beköszönőt? Sosem kérdeztem meg erről senkit. De az én fejemben ez Az Első Írás, amivel találkoztok, nemcsak valaminek a kezdete, hanem valaminek a vége is.
Vége annak, hogy csak mi magunk ötletelünk a szerkesztőségben, csak magunk olvassuk a cikkeket, csak mi nevetünk az ötleteken, csak egymás között csodálkozunk rá arra, milyen kreatív légkört teremt egy olyan csapat, aki hisz abban, hogy másképp is lehet.
Például nagyon lelkesen, kreatívan, lendületesen, okosan, csajosan, szórakoztatóan, tele élettel.
Arra gondoltunk, legyen minden napnak egy vezérfonala, egy téma, amelyet kezdetben mi választunk ki, később pedig veletek ötletelünk majd. A nap témája köré fűzzük fel a cikkeket – néha csak kicsit mozdulunk el, néha merészen asszociálunk. Így lehet, hogy Angelina Jolie születésnapja kapcsán nemcsak a színésznő életbölcsességeiből készítünk válogatást, de esküvőjére gondolva magyar esküvőszervezők tippjeit gyűjtjük össze arról, mi van akkor, ha sok kiskorú vendég ünnepel velünk a nagy napon. Nektek mi jut eszetekbe például a kezdetről? Milyen cikkeket olvasnátok vagy videókat néznétek meg a Nagy Alma, a becéző szavak vagy a valami kék témákat hallva? Ugye mennyi, de mennyi minden?
Tele vagyunk ötletekkel, és alig várjuk, hogy mindent megmutassunk nektek, hogy szeressetek mindennap eltölteni velünk néhány percet a reggeli készülődés közben, munkába menet vagy a munkából jövet, ebédidő után vagy az esti tévézés helyett.
A csapat nemcsak nagy tapasztalatú szerkesztőkből és fiatal újságírókból áll. Már a kezdetek kezdetén csatlakozott hozzánk Takács Nóra, aki a Hogyan legyek jó nő? sorozat után a VOUS-n tér vissza új videóival, és további meglepetéseket is tartogat, amelyekről pont ti olvashattok először. Pont itt. A csapat tagja Nánási Pál is, akivel mindennap együtt reggelizhettek – ő egy fotóval járul hozzá ahhoz, hogy jól induljon a nap. A kávéról és a müzliről már nektek kell gondoskodni. Velünk tart Kropkó Péter ötvenegyszeres IRONMAN, egy igazi sportlegenda, aki hasznos mozgás-, egészség- és életmódtippekkel segít nekünk, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ezeket veletek is megosztjuk majd.
Aztán ott vannak a fotósok és grafikusok is, akik felelősek azért, hogy mindennap örömmel gyertek vissza, mert itt úgyis találtok valami szépet. A csapatot erősítik független szerzők és bloggerek, akik asztrológiáról, szépségről, ételekről és életekről mesélnek nektek. És ne feledkezzünk meg a korrektorokról sem, akik odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb bosszantó hibával találkozzatok.
Szóval ezek vagyunk mi. A VOUS csapata. Pont mi. Pont itt. Pont nektek.