Ebben a cikkben a CRM alapfogalmak közül fogunk részletezni néhány kiemelten fontos példát. Mégpedig azért, mert a megértésükön keresztül egyenes út nyílhat ahhoz, hogy a hasznosításuk is megvalósuljon.
Ehhez mérten első körben a CRM jelentésével, majd a modulokkal, illetve a folyamatokkal foglalkozunk kiemelten. Bízunk benne, hogy a cikken keresztül transzparenssé válhat a CRM lényege is.
Mi egyáltalán a CRM?
A fogalom az angol Customer Relationship Management kifejezéshez köthető. Lényegét tekintve ügyfélkapcsolat-kezelést jelent. Vagyis egy vállalkozás ügyfelei felé irányuló valamennyi folyamatnak az összefogása a lényege.
Tehát a crm jelentése kapcsán dióhéjban ez az, amit tudni érdemes. Mondhatni ebből a fogalomkörből ágazik le mindaz, amit egy korszerű CRM szoftver képvisel.
Olyan felhasználóbarát programként hasznosulva, amely a fentebb taglalt folyamatok támogatását biztosítja. Azzal együtt, hogy a jelenlegi és a potenciális ügyfelekkel kapcsolatos összes információ tárolásában is segítséget jelent.
A modulok lényegét hogyan lehet összefoglalni?
A leginkább pontosnak számító definíció jó eséllyel úgy szól, hogy egy-egy modul fogja össze a cég egyes tevékenységi területeit. Tehát az egyes modulok alapvetően a vállalkozás egyes tevékenységi köreihez köthetőek.
Ennek megfelelően jól el lehet különíteni azt, ahogyan a modern CRM szoftverek az értékesítési, ügyfélszolgálati, marketing és call center területek szempontjából modulárisan biztosítanak hatékony támogatást.
Méghozzá olyan praktikus keretrendszer alapján, hogy különálló modulban menedzsekhetők például az értékesítési folyamatok, az ügyfélkapcsolati teendők, miközben egy másik, egyedileg testreszabható modulban a hibabejelentéseket is kezelni lehet.
Melyek az üzleti folyamatok egyes lépései?
Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a kérdés kapcsán a modul folyamatának státuszairól, azaz egymás után következő lépéseiről van szó. Ezeknek a folyamatoknak pedig alapvető sajátja, hogy rendszerint a “Mi a teendő?” kérdés mentén épülnek fel.
Ami a további hasznosítási lehetőségeiket illeti, az értékesítő részére határoznak meg teendőket. Vagyis ennek köszönhetően értékesítési oldalról mindig transzparensen áttekinthető, hogy ügyfelekre lebontva mik a soron következő és teljesítendő feladatok.
A CRM fogalmak között tehát első körben a fentebb részletezett opciókra érdemes koncentrálni. Annál is inkább, mivel megközelítőleg jól körülírják azt, amit a korszerű CRM rendszerek képesek lehetővé tenni.
A fogalmak megértésén túl pedig egyenes út nyílhat ahhoz, hogy a vállalkozás szempontjából a lehető legtöbbet sikerüljön profitálni a CRM használatából.