Egyéb kategória

10 éves kisgyerek halt meg egy veszélyes TikTok-kihívás miatt: az édesanyja perel

Egy édesanya a TikTok algoritmusát vádolja a gyermeke haláláért. 

vous - 2022.05.16.
10 éves kisgyerek halt meg egy veszélyes TikTok-kihívás miatt: az édesanyja perel

A 10 éves gyerek tavaly vett részt és vesztette életét a „filmszakadásnak” vagy „fuldoklásnak” is nevezett kihívásban – adta hírül a HVG.

Egy tavaly elhunyt 10 éves lány édesanyja beperelte a TikTokot és annak anyavállalatát, a ByteDance-t, mivel azt állítja, hogy a vállalat algoritmusa egy „filmszakadásnak” nevezett kihívást támogatott a gyermek feedjében – írja a Gizmodo.

A pennsylvaniai Tawainna Anderson leírta, hogy lánya, Nylah tavaly meghalt, miután megfulladt, amikor megpróbálta végrehajtani az úgynevezett „filmszakadás kihívást”, amely arra ösztönzi az embereket, hogy rögzítsék, ahogy visszatartják a lélegzetüket vagy fuldokolnak, amíg el nem ájulnak. Az anya azt mondta, hogy december 7-én egy helyi kórházba vitte a kislányt, aki december 12-én belehalt sérüléseibe. A bíróságnak beadott dokumentumokban az az állítás szerepel, hogy a kihívást az algoritmus ajánlotta a kislánynak, amely „úgy vélte, hogy a halálos „filmszakadás” jó választás és valószínűleg érdekli majd a 10 éves Nylah Andersont”.

A „filmszakadás” állítólag évek óta fut a platformon, de hasonló kihívások már évtizedek óta részei az iskolai játszótéri környezetnek. Mégis, Nylah halála csak egy az elmúlt években bekövetkezett hasonló és nagy nyilvánosságot kapott TikTok-fojtogatási incidensek közül. Egy másik 10 éves olaszországi kislány tavaly januárban halt meg, 2021 áprilisában pedig egy 12 éves coloradói fiú vesztette életét, miután megkísérelték végrehajtani a kihívást.

A TikTok szóvivője egy e-mailben küldött nyilatkozatában elmondta: „Ez a felkavaró „kihívás”, amelyről az emberek a jelek szerint a TikToktól eltérő forrásokból értesültek, sokkal régebbi a mi felületünknél, és soha nem volt TikTok-trend. Továbbra is éberen őrködünk a felhasználók biztonsága fölött és azonnal eltávolítunk minden ehhez kapcsolódó tartalmat, amit csak találunk. Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak a tragikus veszteség miatt”. A platformnak szigorú szabályai vannak az önkárosítást szorgalmazó tartalmakkal szemben. Az alkalmazásnak van egy 13 év alatti felhasználóknak szóló, kurátori verziója, amely korlátozza a felhasználók által megosztható személyes adatokat, ahogyan a felhasználók kommentelési vagy tartalomposztolási lehetőségeit is, de nem világos, hogy az automatikus rendszerek hogyan korlátozhatják a tartalmak megjelenését a felhasználók feedjeiben.

A platform az Apple és a Google alkalmazásboltjaiban egyaránt 12+ besorolású, de a legtöbb alkalmazáshoz hasonlóan a fiók létrehozásához csak ki kell jelenteni, hogy a felhasználó fölötte van a kérdéses korhatárnak. A vállalat állítása szerint tavaly több mint 15 millió kiskorú fiókot távolított el.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.