Egyéb kategória

Harminchoz közel is benyit az anyja szex közben – mit lehet erre mondani?

A jó szándéknak is megvannak határai! Van egy pont, amikor már a szülő jóakarata nem talál kellemes fogadtatásra. Főleg, ha aktus közben zavar meg…

vous - 2022.05.16.
Harminchoz közel is benyit az anyja szex közben – mit lehet erre mondani?

A pasimmal már néhány évvel ezelőtt elkezdtük a közös életünket építeni. Sokáig mindketten a szüleinkkel éltünk, de az egyetem alatt és után nem sokkal sikerült összegyűjteni annyit, hogy egy olcsó lakást meg tudjunk venni – persze hitellel.

Úgy gondolom, minden kapcsolat mérföldköve a közös lakás. Még az is rendben van, és megszokott jelenség, hogy az egyik szülő kap pótkulcsot. Hiszen bármi váratlan történhet, amikor szükség lehet rá, vagy éppen szívességet is kérhetünk adott esetben. De egy nem várt látogatás nagyon kellemetlen lehet mindenkinek. Főleg, hogy közel járunk a harminchoz, és nincs szükségünk kéretlen segítségre.

Éppen egymásban voltunk elmerülve…

Az egész egy családi összejövetellel kezdődött, ahol is mondtam az anyósomnak, hogy éppen nem vagyunk eleresztve pénzügyileg, és nem ártana egy nagy bevásárlás, de sajnos most nem telik rá. Nem gondoltuk volna, hogy ő meg akar lepni minket azzal, hogy bevásárol.

Meg akart lepni azzal, hogy bevásárol

Meg akart lepni azzal, hogy bevásárol
Forrás:
Unsplash

Főleg nem, hogy egy teljesen váratlan, reggeli időpontban toppan be hozzánk, miközben mi épp egy kellemes reggeli aktus közepén tartunk.

Reggel már egy cigire kimentem a ház elé, és már nem zártam vissza az ajtót. Nagyon rosszul tettem. Persze alapvetően nem gondoltam, hogy számíthatok lepedőharcra aznap reggel.

Tanulság: Mindig zárjuk az ajtót!

Nos, végül úgy alakult, hogy a reggeli puszik és csókok kissé hosszúra nyúltak. Nem sokára a csókok már az egész testre kiterjedtek. Igen, oda is… A többi pedig nyilván sejthető. Érdemes tudni rólunk, hogy szeretünk aktusba bonyolódni különleges helyzetekben. Előfordult már nyilvános kufircolás is, de az otthon falai között sem mindig maradunk az ágyban. Ezen a reggelen sem maradtunk.

A legrosszabbkor nyitott be!

Éppen a konyhaasztalon bújtunk össze, amikor hallottam, hogy becsukódik az ajtó. Azt, hogy kinyílik, nem is hallottam. A látványra valószínűleg ő sem számított, de nekem sem volt elég gyors a reakcióm.

Amikor meglátott még éppen bennem volt a pasim. Persze azonnal abbamaradt az aktus, de a zászlója még állt. 

Roppant kínos volt. Valószínű ő is meglepődött, mert a szatyrok kiestek a kezéből, és sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett távozni.

Mi is gyorsan igyekeztünk mindent eltakarni, de nyilván nem sikerült teljesen. Utána pár napig elég feszült volt a viszony és erőltetettek a beszélgetések, de mostanra már azt hiszem, kezd feledésbe merülni. Legalábbis az ő részéről. Mi sosem felejtjük el, hogy be kell zárni az ajtót…

Virág történetét Lencsés Bianka írta le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
Otthon
Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
vous - 2024.10.10.
A diorámák és terepasztalok készítése nemcsak egy szórakoztató hobbi, hanem egy igazi művészeti forma is, amely lehetőséget nyújt számunkra, hogy apró részletekben gazdag világokat hozzunk létre. Legyen szó egy történelmi csatajelenetről, egy természetes tájról, vagy akár egy futurisztikus városról, a diorámakészítés lehetőséget ad, hogy fantáziánkat szabadon engedjük, miközben különböző anyagokkal, technikákkal és eszközökkel dolgozunk.