Ismerek férfiakat és nőket, akik már nem is társat keresnek, csak élvezeti partnert: ezt nevezhetjük barátságnak extrákkalnak is, változó azonban, hogy ki mennyire kerül közel a másikhoz a folyamat során. Örüljünk vagy sírjunk, hogy maga a jelenség egyre gyakoribb?
Ki is az ilyen „buddy”?
Előfordulhat, hogy az ember nem vágyik komoly, elkötelezett és kizárólagosságra épülő párkapcsolatra. Esetleg számol ilyesmivel, de jelenleg nincs a környezetében olyan partner, akivel ezt meg tudná valósítani. Ennek ellenére azonban úgy érzi, vannak bizonyos fizikai vágyai: óhajtja az érintést, egy másik ember fizikai közelségét, kívánja az élvezetet, a partner társaságában átélt csúcsot, és bizonyos fokú intimitást – például összebújást – is hiányol az életéből.
Az alkalmi – egyéjszakás – kapcsolódásokban ritkán jó az aktus, hiszen ehhez általában két ember egymásra hangolódására, illetve a másik ember vágyainak ismeretére van szükség, továbbá egy nagy adag bizalom is jól jön. A fuckbuddy-koncepció ezt helyettesíti:
A két fél itt jól ismeri egymás testét, többé-kevésbé megbízik a másikban, de nem merül fel az elkötelezettség és a kizárólagosság gondolata, a légyottok javarészt – bár nem kizárólag – az ágyjelenetekről szólnak.
Jó-e, hogy van ilyen is, és végre beszélünk is róla?
A tény, hogy manapság emberek nem csak elkötelezett, monogám párkapcsolatokban élnek, és ezt alkamasint vállalják is, alapvetően egy pozitív fejlemény.
Nem azért, mert ez az ideális létforma, hanem inkább azért, mert ilyesmi régen is volt, csak éppen nem volt divat beszélni róla – márpedig minden titok az egyenlőtlenségek és a visszaélések tökéletes táptalaja.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy a monogámia nem kötelező, az őszinteség viszont igen. Létezik az etikus nem monogámia intézménye, amelynek feltételei a következők:
Így néz ki a dolog papíron: de mi a helyzet a valóságban?
Ha mindez megvalósul, semmi gond nincs ezekkel a hagyományos berkeken túli konstrukciókkal sem, és szerencsére magam is szép számmal ismerek olyan kapcsolatokat, ahol mindez adott, és mindenki elégedett. Ezen a vonalon ott van a buddyság is: mindkét fél tudja, hogy egy laza, kötelezettségek nélküli, önfeledt és gondtalan, rendszerint titkos románcról van szó, amiben harmadik fél is helyet kaphat akár.
Fontos viszont tudni, hogy az ilyen konstrukciókban ott van a sérülés veszélye is.
Van, hogy az egyik fél már eleve azzal a reménnyel megy bele a felállásba, hogy később szorosabb kapcsolat is kialakuljon kettejük között (ha szeretünk valakit, sokszor nehéz megszabadulni a „minden megoldás érdekel” szemlélettől), de az sem ritka, hogy a közösen átélt intim élmények – és a jó öreg oxitocin, a kötődésért is felelős örömhormon – hatására indul el valami az emberben. Ha ez a két résztvevőben egyszerre történik, nincs gond, de nem ritkán csak az egyik fél lép ebbe az irányba: a szenvedés ilyenkor borítékolható.
Gyakori gond az is, hogy ugyan egyik fél sem kerül „túl közel” a másikhoz, és képes tartani a távolságot, viszont nem egyeznek az elképzelések arról, hogy mi az, ami belefér a kapcsolatba. Közös vacsora, közös mosogatás, közös filmnézés vagy csak közösülés? Heti kétszer, bármikor, amikor a másikat megkívánjuk, de jobb program esetén a légyott bármikor lemondható? Mit teszünk, ha a másik beteg, ápolásra szorul, rossz napja volt, vigasztalni kell?
A szükségletek, az elvárások és a határok nem biztos, hogy minden esetben megegyeznek, és ez számos súrlódáshoz vezethet.
(Hogyan) lehet ezt jól csinálni?
Bár a fuckbuddy-koncepció alapvetően arról szól, hogy kötelezettségek nélkül élvezzük az életet – „no strings attached”, ahogy a Depeche Mode énekli híres Free Love című számában –, a valóságban ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolat megfelelően működjön, munkára azért igenis szükség van. Az őszinteség alapfeltétel, a másikra ugyanúgy muszáj ráhangolódni, mint egy „komoly” párkapcsolatban, valamint A kis herceg című könyvből ismert tételről sem feledkezhetünk meg: egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Ez azt jelenti, hogy az együtt töltött idő, a másik közeli megismerése (nem csak bibliai értelemben!) bizonyos mértékig akkor is kötelez, ha nem tervezünk holtomiglant: aki retteg a alkalmiságon túli intimitás és a felelősségvállalás minden formájától, az tehát jobb, ha inkább az önkielégítést választja: azzal sincs gond, és egyelőre ez az egyetlen 100 százalékosan biztonságos fogamzásgátló módszer, továbbá a nemi betegségek is elkerülhetők a segítségével, a veszekedésekkel és az összetört szív szindrómával együtt…
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
