Nem sajátítottam el a spórolás képességét. Amint megkapom a fizetésem, kiszámolom, mennyit fogok költeni a megélhetésemre, a maradékot pedig rendszeresen elköltöm. Fiatal felnőttként úgy érzem, szükségem lenne arra, hogy már legyen egy nagyobb összeg a számlámon, én azonban úgy érzem, ez lehetetlen feladat számomra.
Nem arról van szó, hogy ész nélkül költöm a pénzem. Egy éve fejeztem be az egyetemet, tehát egy kezdő fizetésből kell fedeznem az összes költségemet. Ez azt eredményezi, hogy ügyelnem kell arra, hol vásárolok és mennyit, amit minden hónap elején meg is teszek. Kialakult egy rendszer, ami alapján pontosan meg tudom mondani, mekkora lesz a kiadásom, valamint hogy mennyi pénzem marad a hónap végére.
Ez nem is lenne rossz módszer, ha spórolni szeretnék, én azonban máshogy állok ehhez a fennmaradó összeghez.
Minden hónap végén megveszek magamnak valamit, amire már régóta vágytam, de a szüleimet nem szerettem volna megkérni arra, hogy ekkora összeget áldozzanak rám.
Még egyetem alatt kezdtem összeírni ezeket a termékeket, amelyekhez folyamatosan csapódtak különböző ruházati termékek, sminkek, esetleg apró ajándékok magamnak. Csak akkor tudom megállni, hogy ne költekezzek, amikor drágább az adott termék, amire vágyom, és olyankor akár két hónapig kell várnom arra, hogy meg tudjam venni.
Nem szoktam azon gondolkodni, mi lenne, ha esetleg hirtelen nagyobb kiadásom lenne. Úgy gondolom, a szüleim probléma esetén mindenképp támogatnának, pont azért, mert régebben igyekeztem minél kisebb anyagi terhet jelenteni nekik, így pedig, hogy önellátó vagyok, nekik sem okozna problémát, hogy bizonyos esetekben anyagilag támogassanak.
A hó végi vásárlásokkal adom meg magamnak azt az örömöt, amit esetleg nélkülöznöm kellett gyerekkoromban.
Úgy érzem, ezzel nincs semmi baj, hisz idővel, amikor már magasabb fizetésem lesz, sokkal könnyebben fogom tudni megengedni magamnak, hogy megvegyem azokat a dolgokat, amire úgy érzem, szükségem van.
Bizonyos időközönként azonban eluralkodik rajtam a szorongás, hogyha esetleg egy váratlan kiadásom lenne, nekem kellene megoldanom. Ezt nem tudnám megtenni, ami miatt úgy érzem, nem önállósodtam még teljes mértékben, ami valljuk be, ennyi idősen probléma.
Előfordulhat, hogy túlságosan szigorú vagyok magammal, hisz mások bulizásra, alkoholra, és különböző értelmetlen tárgyakra költik a pénzüket, amíg én minőségi ruhákra, ékszerekre, technológiai cikkekre, vagy fontos használati tárgyakra. Lehet ezzel csak vigasztalni próbálom magam, és valójában én is értelmetlenül költöm a pénzemet, de az is lehet, valójában nekem van igazam.
Felesleges a pénzemen ülni, hisz tudom, lakást nem fogok tudni venni magamnak az ingatlanárak miatt, a pénzem az infláció miatt pedig egyre kevesebbet fog érni. Úgy érzem, befektetek azzal, ha veszek magamnak egy elegáns kabátot, hisz azt akár évtizedekig is fogom tudni hordani, még akkor is, ha évekkel később abból a pénzből már csak egy pólót fogok tudni venni.
Szerintem nem baj, ha nincs spórolt pénzem jelenleg, a jövőben azonban szeretnék ezen változtatni.
Lívi történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
