A történethez hozzátartozik, hogy milyen körülmények között nőttem fel. Azt hiszem már annyit is elég lenne elmondanom, hogy a 90-es években Északkelet-Magyarország éltünk. A valamikor pezsgő iparvidék szinte egy pillanat alatt tűnt el, és csak kétségbeesés maradt utána. A családom nem volt kifejezetten szegény, de visszatekintve a gyerekkoromra, valamiért az az érzésem, hogy a szüleim folyamatosan a pénz miatt szorongtak.

Amikor Budapestre kerültem, és egyetemre kezdtem járni, sok évfolyamtársammal ellentétben nekem nem jutott a szüleim által fizetett albérlet és megélhetés, így folyamatosan dolgoztam vagy tanultam, hogy nehogy lemaradjak az ösztöndíjról, ami nélkül mehettem is volna szépen haza.

Attilával egy átlagos buliban ismerkedtünk meg, járni kezdtünk és annak ellenére, hogy mindketten egyformán egyetemisták voltunk, arra lettem figyelmes, hogy nemsokára a megélhetésemnek egy jelentős része rajta múlt. Továbbra is a saját érdemeimnek köszönhetően kaptam kollégiumi lakhatást és ösztöndíjat, de Attila szinte minden mást fizetetett. Napközben együtt voltunk az egyetemen, ilyenkor együtt ettünk, mindig meghívott, bulikban szintén ugyanez volt a rendszer. Valahogy úgy alakult, hogy mivel párként szinte mindent együtt csináltunk, és ha ő ott volt, sosem engedte, hogy én fizessek, egy idő után már nem is próbálkoztam.

Persze nem a saját pénzét költötte, hiszen velem ellentétben ő nem nagyon dolgozott egyetem mellett, legfeljebb, hogy a kötelező szakmai gyakorlatot letudja. A kapcsolatunk elejétől sejtettem, hogy jómódúak a szülei, de nem igazán foglalkoztam ezzel, hiszen nem ezért kezdtem vele járni, később, amikor már anyagilag is összefonódott az életünk, pedig azért nem foglalkoztam ezzel, mert úgyis mindegy volt. Inkább csak sodródtam.

Kívülről nézve olyan volt az egész, mint egy szép tündérmese.

Forrás:

Pexels

A családja valódi életstílusával akkor szembesültem, amikor elöször látogattam meg őket. Egy húsvét alkalmából kísértem el Attilát, már egy éve jártunk, amikor elhívott magukhoz. Nemcsak a szülei, hanem a nagyszülei is hatalmas házban laktak, legalábbis az én panelhez szokott szememnek hatalmasnak tűntek, mint ahogy azt is extrém gazdagságnak láttam, hogy már akkor, majd’ tizenöt évvel ezelőtt, mindenkinek saját autója volt a családban. A legszembetűnőbb azonban a pénzzel kapcsolatos attitűdjük volt: nyoma sem volt annak a szorongásnak, amiben én felnőttem. Könnyen, élvezettel költekeztek, nem vitték túlzásba, de pont azért, mert tudták, hogy nem kell kapkodniuk, lesz mindig bőven.

Annyira ilyen akartam lenni, hogy mindent megtettem, hogy elsajátítsam ezt a hozzáállást. Arra kezdtem készülni, hogy egyszer majd én is teljesen beépülök ebbe a családba, és ebbe az életmódba. Így is történt, hiszen Attilával nem sokkal egyetem után összeházasodtunk, és hamarosan lett ugyanolyan szép családi házunk is, mint a szülőknek és nagyszülőknek. Kívülről nézve olyan volt az egész, mint egy szép tündérmese, megtaláltam a hercegemet és elkezdtük csodás közös életünket.

Csaknem tíz év kellett volna ahhoz, hogy rájöjjek, ami kívülről tökéletes, az belülről szinte üres. A kapcsolatunk folyamán annyira lekötött, hogy beilleszkedjek, és foglyul ejtett  a biztonság érzése, hogy egyszer sem vetettem számot azzal, hogy mi is tart minket össze. Szerelem? Megszokás? Mire ezen először elgondolkoztam, már túl késő volt és szinte be sem mertem magamnak ismerni, hogy csak a pénzéért mentem hozzá.

Blanka történetét Király Etel írta le.