Egyéb kategória

Szeretem a párom, de a bizarr vágyai tönkreteszik a kapcsolatunkat

A kapcsolatunk szerelem volt első látásra. Ő tetszett nekem, én tetszettem neki, és folyamatosan meg tudott nevettetni. Viszont, amióta összeköltöztünk egyre kevésbé tudom elviselni azt, ahogy elképzeli az együttléteket.

vous - 2022.04.05.
Szeretem a párom, de a bizarr vágyai tönkreteszik a kapcsolatunkat

A legnagyobb bajom az egész helyzettel, amibe kerültünk az, hogy nem olyan végtelenül taszító, amit csinál, hogy teljesen jogosan elítélhessem. Sőt, az elején még viccesnek és aranyosnak is gondoltam, csak azóta rájöttem, hogy ezt ő teljesen komolyan veszi. És akármilyen aranyos és vicces, nekem így nem fog működni ez a kapcsolat.

Először jó móka volt

Amíg nem költöztünk össze, nem tűnt fel semmi furcsa, gondolom addig nem merte igazán elengedni magát mellettem. Viszont amint becuccoltunk a közös albérletbe, elkezdődtek a meglepetések. Először csak azt kezdte el játszani, hogy “mutogatta” magát, mint a ballonkabátos őrültek. Szerencsére, ilyen negatív tapasztalatom nem volt az életben, szóval nem hozott fel eltemetett emlékeket, és tudom, hogy soha nem tenne ilyet, szóval belementem ebbe a dologba.

Csak itt nem állt le, nemsokára megismertem a “helikoptert”, amit gondolom a legtöbben el tudnak képzelni, hogy pontosan mit jelent. Beismerem, ezen pokolian nevettem az első pár alkalommal. De ez még tovább fajult, ami már kezd sok lenni. Például az egyik szokása az, hogy ha házimunkát végzek, akkor közben “meglep” azzal, hogy milyen szépen áll a zászló!

Hihetetlen módon, még ennek is örültem, kifejezetten hízelgő volt, de mostanra egyre jobban elkezdett valami zavarni.

Először ő jön mindig

Most, pár hónap után kezdem megelégelni, hogy mindig az ő álló szerszáma a hívószó az együttlétre, főleg amiatt, hogy én soha nem kapok vissza semmit. És igen, tényleg viccesnek találtam az elején, és aranyosnak, amit csinál, de ennyi idő után már nem az. Egy felnőtt nő vagyok, ahhoz, hogy igazán élvezzem a szeretkezést, nekem több kell annál, mint hogy valaki hozzám dörgöli a tettrekész farkát.

Szeretnék vele maradni, de ha nem hajlandó változtatni muszáj lesz elhagynom. Nek is rá kell ébrednie, hogy a testiség több ennél.

Szeretnék vele maradni, de ha nem hajlandó változtatni muszáj lesz elhagynom. Nek is rá kell ébrednie, hogy a testiség több ennél.
Forrás:
Unsplash.com

Annak ellenére, hogy a legelején az izgalom varázsa miatt még működött, most már vágynék a rendes előjátékra, és ezt úgy tűnik, nem akarja megérteni. Igyekszem nem megszégyeníteni, de akárhányszor felhozom a témát, olyankor megsértődik, vagy áldozat üzemmódba kapcsol. Esélyt se hagy arra, hogy érett módon megbeszéljük a dolgot.

Pedig nem szeretném arra kérni, hogy ezekről a szokásairól mondjon le, mert őszintén, együtt tudok élni velük. Csak azt szeretném, hogy ne minden együttlétünk így kezdődjön, és az én igényeim is számítsanak. Még mindig úgy érzem, hogy fontos nekem ez a fickó minden balgaságával együtt, de ha elzárkózik a megoldás elől, nem hiszem, hogy működni fog ez kettőnk között.

Jázmin történetét Csereklye Judit dolgozta fel.

Ajánlott cikkek