Sose leszek femme fatale, pedig kamaszként azt hittem, Mata Hari a fasorban se lesz majd hozzám képest. Falni fogom a férfiakat, az ujjaim között csavargatom őket. Szelídítek tigrist, oroszlánt, jaguárt. Párducbundát hordok, parfümfelhő úszik utánam, eszét veszti értem a férfinép. Veszélyesen élek, és veszélybe sodrom azokat is, akik belém bolondulnak.
Nem lettem femme fatale, na. Vagy nem vettem észre. Párducbundám sincs, és nem csavarom el tucatszám a férfifejeket, de azért hatok az erősebb nemre. Amúgy nőként is. Amióta az eszem tudom, és remélem, egy darabig még kihívás marad a nő-férfi kapcsolat oda-vissza.
De mitől lesz valaki femme fatale? (Ha én már nem)
Megoszlanak a vélemények, nem igazán találunk egységes definíciót, bár a történelmet végigkísérik azok a nők, akiket ebbe a csoportba sorolnak. Sokan Évát is itt szeretik emlegetni, mint afféle archetípust, aki csábított, és halálos veszélybe sodorta önmagát, valamint a vele kapcsolatban álló (egyetlen) férfiembert is. Ennek nyomán azonban minden nő, én magam is lehetek femme fatale, akár akarom, akár nem. Inkább nem, de ennek oka, hogy sokáig csak rosszat hallottam a femme fatale típusú nőkről, akiktől mentsen meg a sors minden kapcsolatban álló nőt. Meg a férfiakat is.
Mert a femme fatale megszerzi azt, akit, amit – szóval ami kell neki, és nem mérlegel. Önző, kéjvágyó, és csak luxusban érzi jól magát.
Csupa előítélet, ahogy ma már látom, mert akad ellenpélda is (némi botlással). Mindenesetre ha a besorolás a fenti jellemzők alapján történik, akkor, köszönöm szépen, nem kérek ebből a femme fatale dologból. Maradok egyszerű nő, kócos hajjal, és pont akkora kisugárzással és csáberővel, amitől jól érzem magam a bőrömben. Nem csábítok pénzért, haszonért, se befolyásért. De a mellettem élő férfiak azért nincsenek biztonságban. Veszélyesen élek. Egyszer robbantottam is, de az (is) teljesen véletlen volt. Esküszöm.
Van azonban a femme fatale-nak egy másik arca is, amivel sokkal jobban szimpatizálok
Mert azért egyértelmű, hogy a történelmi femme fatale-ok gyönyörűségesen szépek, izgalmasak, önállóak (éljenek bármely történelmi korban), vagy éppen a függetlenségért vívott harcaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Vagy azzal, hogy olyat tesznek, ami abban a korban nem jellemző (esetleg nem elfogadott, vagy tiltott, vagy csak megtűrt cselekedet a férfiak szemében), mint például Madame Curie esete, aki nő létére tett le olyan eredményeket a természettudományok asztalára, hogy beledöndült a világ.
Botrányhősnő és zseni
Őt például egyértelműen femme fatale-ként tartják számon pedig nem ette nagykanállal a férfiakat. Kisugárzása sem érhető (mai szemmel) tetten, mégis. Férje (Pierre Curie) halála után viszonyba keveredett egy nála jóval fiatalabb, nős fizikussal, Paul Langevinnel, aki egykettőre otthagyta Marie kedvéért a feleségét. Madame Curie hosszú hónapokig szerepelt az újságok címlapján – botrányhősnőként, afféle femme fatale-ként. Madame Curie, a világhírű fizikus, aki valójában férje előtt is csak egy férfit szeretett – azt is hiába. Nem adta a férfi családja áldását a frigyre, Marie majdnem belepusztult a szakításba. Bele is temetkezett a munkába, majd jött Pierre, akivel évtizedekig élt – ha hinni lehet az akkori pletykáknak – nagyon is jó házasságban.
A botrány tetőtől talpig besározta Párizs első professzor asszonyát. Hiába volt kétszeres Nobel-díjas fizikus és áldozta egészségét a radioaktivitás kutatásának – vétke, hogy özvegyként más férjét csábította el, erősebbnek (és izgalmasabbnak) bizonyult intellektuális hőstetteinél.
Femme fatale-ként, veszélyes nőként őrizte meg az emlékezet, pedig leszámítva azt az egyetlen, magányát oldó, kétségbeesett afférját a fiatal fizikus kollégával, teljesen veszélytelen volt. De nő volt, okos, erős és autonóm. Zseni. Igazi femme fatale. Szerintem.
Sose leszek olyan, mint ő… sajnos.
