Lélek

Regisztráltam a Tinderre, hogy kiderüljön, vonzó vagyok-e még!

Egy több éve tartó párkapcsolatban előbb-utóbb talán jogosan merül fel az emberben a kérdés, hogy a párja valóban olyan vonzónak tartja-e, mint az elején, vagy már csak a megszokás mondatja vele. Ugyan ez a kérdés motoszkált az én fejemben is, amikor regisztráltam a Tinderre.

vous - 2023.09.07.
Regisztráltam a Tinderre, hogy kiderüljön, vonzó vagyok-e még!

Biztosra veszem, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a történetemmel, és sokan el fognak ítélni amiatt, amit tettem, de szeretném, ha megértenétek, hogyan jutottam erre a döntésre. Soha egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy megcsalom a páromat, viszont borzasztóan kíváncsi voltam, hogy kelendő vagyok-e még.

24 éves korunkban házasodtunk össze a férjemmel, aminek már lassan 20 éve. Azóta született három csodálatos gyermekünk is, akikért bátran mondhatom, hogy mindketten bármit megtennénk.

A szülés után viszont, bármennyire is szégyellem bevallani, teljesen elhagytam magam.

Jó pár kilót sikerült felszednem, és a külsőmre sem fordítottam akkora figyelmet, mint azelőtt. A férjem állítása szerint ő nem vett észre rajtam semmiféle nagyobb változást. A felszaladó kilókat természetesen látta, de a szemében ugyan olyan csodálatos nő voltam, mint akkor, amikor megismert.

Forrás: Pexels

Én viszont bármennyire is szerettem volna, nem tudtam hinni neki. Magától ugyanis már nem mondta azt, hogy mennyire szép vagyok, csak akkor biztosított róla, amikor rákérdeztem. Nem bókolt már nekem, ha egy elegánsabb ruhát vettem fel, és akkor sem, ha fehérneműben jelentem meg a hálószobában.

Úgy éreztem, hogy hozzászokott a külsőmhöz, és már egyáltalán nem talál olyan izgalmasnak, mint fiatal korunkban.

Ha tükörbe néztem, nekem sem tetszett az, amit láttam, és nem tudtam elképzelni, hogy a férjem ezt másképpen gondolná. Tisztában vagyok vele, hogy sosem merné a szemembe mondani, hogy már nem tart olyan vonzónak, mert fél, hogy megbántana vele, ezért gondoltam arra, hogy külső megerősítést keresek.

Mivel ősidők óta nem készült rólam vállalható fotó, egy délután bevonultam a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem a külsőmet. Sminkeltem, kivasaltam a hajamat, és felvettem egy csinos, mélyen dekoltált ruhát is. Amikor végre sikerült három tűrhető képet lőnöm magamról, regisztráltam az alkalmazásra.

Úgy éreztem magamat, mintha épp megcsalni készülnék a férjemet, holott ez lett volna az utolsó utáni gondolatom.

Gondolkodás nélkül húztam jobbra mindenkit, hogy a lehető legtöbb emberrel matcheljek, aztán megkezdődött a beszélgetés. Legalább 10-15 férfi írt rám a regisztrációmat követő fél órában, nagy részük viszont csak egy gyors kalandra vágyott, és ezt a lehető legközönségesebb módon adták a tudtomra.

Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hülyeséget is csinálok valójában. Itt ülök 43 éves fejjel, és idegen férfiak után kajtatok egy online alkalmazásban csak azért, hogy azt mondják nekem, mennyire vonzó vagyok. Anélkül, hogy bárkinek is válaszoltam volna, töröltem a profilomat és az alkalmazást is a telefonomról.

F. történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.